Ülök a színházban. Pontosabban, a színpadon, mert a kizökkentség jegyében a nézőtér a színészeké. De ez nem baj, pszichothriller megy a Nemzetiben, Hamlet a címe.
Bökést érzek a bal oldalamon – az ott nem a Vidnyánszky? Dehogynem. Nyilván végignézi a repertoárt. Pont középen ül a meredeken emelkedő színpad-nézőtéren és a feje fölött elhelyezett reflektor még ki is emeli alakját. Ami, persze véletlen csupán.
Mások is nézelődnek, forgolódnak, van, aki óvatosan pillant oda a válla felett – van téma a kezdésig. Próbálom megállapítani, kivel jöhetett, de ha jól érzékelem, egyedül van.
A darab indítása ütős: a nézőtérből kialakított stadionban Claudius a frissen trónhoz jutott király országértékelést tart, a hangszórókból dübörgő taps kíséri szavait. Rándul a könyököm, jesszusom, majdnem tapsoltam magam is. Szégyellem, és arra gondolok, ha ez szándékos trükk volt, akkor a rendező valamit nagyon mélyen ért az emberi lélek rejtelmeiből. És persze kell hozzá, hogy az ember a 20. század második felében szocializálódjon, Magyarországon.
Ahogy patakzik a történet, egymást érik a napi politikai utalások, kuncognak a nézők; ez éppen a legszebb shakespeare-i hagyomány is lehetne. Azt azonban William sem gondolta volna, hogy Ophelia tébolyának biztos jele, hogy népdalokat énekel – egyébként gyönyörűen.
Úgy érzem, mintha minden színészi gesztus, mondat, pillantás oda, a nézőtér közepére szólna. Kuncognak a nézők, és én kezdem megsajnálni az ott tornyosuló alakot, mert ez színház: ide nem vitatkozni jár az ember, aztán rájövök, dehogynem. És ezzel a kedvem is elmegy az egésztől, pedig az egyik kedvencem a dán királyfi jellemfejlődése, zseniális az új Nádasdy-fordítás és Szabó Kimmel Tamásról megtudom, hogy színész. Csak éppen közben zajlik egy másik műsor is és most már minden jelenlévő számára nyilvánvalóan az az alak, ott a nézők között teljesen egyedül marad. Próbálom magam beleképzelni a helyébe, szörnyű érzés lehet. Arra gondolok, a szünet után vissza se jön.
De visszajött, és a végén tapsolt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!