Az Önregény írásakor Kanehara Hitomi mindössze 23 éves volt, nem mellesleg a kortárs japán irodalom első számú sztárja. Nem véletlen, hogy műve, amely csak fokozta népszerűségét, gyorsan eljutott hozzánk is.

 
Önregény

A meglehetősen egyedi, és szemtelen hangvételű könyv egy sikeres, de házasságában boldogtalan írónő életének négy epizódját meséli el, méghozzá időrendben visszafelé haladva. A történet főhőse egy frusztrált, belső félelmekkel küzdő fiatal nő, aki éppen magánéleti válságával próbál megküzdeni, amikor szerkesztője felkéri, hogy készítsen egy önregényt. Az írónő elvállalja a feladatot, s ugyanekkor döntő elhatározásra jut, elválik. A történet látszólag itt véget is érhetne, ám ekkor kezdődik igazán, hiszen Kanehara hőse a következő fejezetekben három fontos epizódot elevenít fel múltjából, amelyek átírják, árnyalják, vagy éppen alátámasztják a főszereplő gyerekesnek ható viselkedésének, párkapcsolati kudarcának okait. Az Önregény sodró lendületű, formabontó alkotás, amely betekintést enged egy másik kultúra fiatalságának mindennapjaiba, szinte biztosra vehető, hogy fiatal írójáról még sokat hallunk.

 

Kanehara Hitomi, Önregény Budapest, Magvető Kiadó, 2010. Ford.: Nikolényi Gergely. 240 o., 2990 Ft 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!