Több, művészekből, diákokból és oktatókból álló civil csoport is szerveződik, amelyek elsősorban az állami intézmények igazgatói pályáztatási rendszer mostani eljárási módjai ellen lépnek fel, s követelnek átláthatóságot, szakmai egyeztetéseket. A művészet eszközeit használva próbálják jobb belátásra bírni a döntéshozókat, ám többen közülük nem riadnak vissza az állampolgári engedetlenségtől sem.
Az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport tagjai múlt csütörtök óta a budapesti Ludwig Múzeum előtt és annak előterében tartózkodnak. Civilek és szakmabeliek akciója ez a kulturális döntések átláthatóságáért. Balázs Anna, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója, a csoport egyik szóvivője azt mondja, a konkrét eset, a Ludwig csupán a jéghegy csúcsa, minden igazgatói pályáztatásban elfogadhatatlannak tartják az információk titkosítását és a transzparencia hiányát. „Teljes átláthatóságot követelünk a szakmai pályázatok elbírálásakor és a döntési folyamatok során, ezért vagyunk itt egy hete és várjuk, hogy Balog Zoltán miniszter úr is idelátogasson és szóba álljon velünk. Valódi szakmai párbeszédet szeretnénk, nem tájékoztatást, ezért nem mentünk el a minisztérium hétfői programjára, ugyanis az nem érdemi párbeszéd lett volna, csupán egy felülről jövő helyzetértékelés” – magyarázza Balázs Anna. A csoport úgy véli, a művészeti intézményrendszert is elérő antidemokratikus gyakorlat a kortárs művészet működésének ellehetetlenüléséhez vezet, tehát össze kell fogniuk. Egy hete minden este tartanak ezen témákban fórumot. A közös ötletelések során döntik el – demokratikus szavazással – azt is, hogy másnap is folytassák-e demonstrációjukat. Most úgy tűnik: pünkösdkor is maradnak a Ludwignál. „Abban reménykedünk, hogy a minisztérium tárgyal a Ludwig Alapítvánnyal, amely nélkül a budapesti intézmény nem is tudna működni, tehát kizárásuk az egyeztetésekből felháborító.”
A Szabad Művészek Csoport tavaly december 15-én mutatkozott be a nagyközönség előtt. Akkor a Fekete György vezette Magyar Művészeti Akadémia közgyűlésén tűnt fel néhány aktivista, akik szórólapokat szórtak szét, és „Az MMA kirekesztő, a művészet szabad!” feliratú molinót feszítettek ki az éppen beszélő elnök elé. Majd egy parlamenti meghallgatáson L. Simon László akkori kulturális államtitkárnak tettek fel kérdéseket, később, szintén tavaly év végén a Műcsarnokban Kultúrpuccs néven szerveztek akciót a Műcsarnok „kisajátítása” és a kormány kultúrpolitikája ellen. Februárban még mindig a Műcsarnokot próbálták „védeni”: élőláncot alkottak a múzeum körül. „A Ludwig pályáztatási módszerével sem értünk egyet, ezért mi is itt vagyunk mindennap, Balog miniszternek küldött levelünkre nem érkezett válasz” – mondja Kiss Pál Szabolcs, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyik tanára. Úgy vélik, radikálisabb művészeti eszközökre és hangos állásfoglalásra is szükség van. „A köztéri protestálásban, a társadalmi és a sajtó nyilvánosságának erejében, valamint a civil ellenállásban hiszünk, ott kell lenni véleményünkkel, teljes valónkkal a nyilvánosság terében zajló eseményeken” – taglalja álláspontjukat. A csoport szerint sikeresek az akcióik, ugyanis karakteres üggyé, beszédtémává váltak a megmozdulásaik, ám a siker hosszabb távon lesz inkább mérhető. Magyarázatuk szerint egy kommunikációs és gondolkodási folyamatról van szó, amely során új alapokra kell helyezni a kultúrpolitikai döntéseket, ehhez kellenek a kreatív, nyilvános akciók és olyan művészeti stratégiák, amelyekkel saját üzeneteiket eljuttathatják minél szélesebb rétegekhez.
Kérdés persze, hogy a bojkott, a csendes ücsörgés, a tiltakozó levelek küldözgetése, az aláírásgyűjtések vagy a hangos, erőteljesebb fellépések bármilyen hatással lehetnek-e a kulturális kormányzatra és elérik-e a közönség ingerküszöbét.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!