Hogyan szabaduljunk meg a nyakukon maradt, elkényelmesedett fiókáinktól? Brit tudósok is érdeklődnek már a módszer iránt, miután látták, hogy ez sikerült egy idős magyar rétisas-házaspárnak a Vad Magyarország című filmben.
Pedig a pazar természetfilmet a BBC-n még nem is vetítették, ellentétben olyan neves nyugat-európai csatornákkal, mint az ARTE, az ARD és a ZDF.
Dagadhat a keblünk, mily csodás a természet minálunk, bár nem csak rajtunk múlott, hogy ezt a világnak meg is tudjuk mutatni. Nemzetközi forrás és tehetség fogott itt össze: a rendező-producer Török Zoltán vezette stábban több külföldi szakember is segített a magyar szépségek lenyűgöző bemutatásában. Utóbb a hazai támogatók is felzárkóztak, a honi közönség pedig rajongva cipeli a vállán a produkciót. Rég nem készült olyan magyar film – az Üvegtigrisen kívül –, amelyből újabb és újabb vetítési időpontokat meg azonnali dupla DVD-kiadást követelnénk.
Sokaknak azért tetszett a film, mert ez az igazi nemzeti kincs meg országimázs, melyet minden igaz magyar hazafinak látnia és büszkén lájkolnia illik. Kötelező tananyag lehetne az iskolákban, de legalábbis minden rendes magyar háztartás polcára kellene belőle egy példány, a vizsolyi biblia és a Márai-összes mellé. Engem egyszerűen csak gyönyörködtetett. A káprázatosan jó minőségű, színdús, izgalmas, életteli képek egyszerre kényeztették a szemem és simogatták a lelkem. Hozzá kellemes zene, magyaros motívumokkal, bár nem értem, miért ragaszkodnak ennyire a természetfilmesek a klasszikus alapokhoz. Nekem akár a Balkán Fanatik vagy a Csík Zenekar is beleférne, főleg az olyan játékos jelenetekhez, mint mikor a rétisasok a földön totyognak a gatyás lábukkal. Az állatok amúgy akkor a legszórakoztatóbbak, amikor a legemberibbek. Kétgyermekes szülőként azon is vigyorogtam, ahogy a kisebb, de agresszívebb fióka igyekezett a jóhiszemű elsőszülött uzsonnáját is elporszívózni.
Ámuldoztam a víz alatti és a légi felvételeken, a magyar népmesékbe illő kis falvakon, melyek a magasból roppant takarosnak és ápoltnak tűntek. Örömmel hallgattam, hogy csak jól dolgoznak a természetvédők minálunk, az utóbbi évtizedekben megannyi kihalás szélén álló fajt sikerült megmenteniük.
A filmet átitató gyöngéd természet- és – megkockáztatom – hazaszeretet a narrátor, Kulka János hangjában is érezhető. Olykor ostorcsapásként hasító s-hangjai bizonyára csak a hangtechnikus lelkén száradnak. Több humor és irónia elfért volna még szövegébe, hogy ne azon kuncogjunk, a fiatal halászt mikor pillantja meg a fiatal vidra és a fiatal gulyás hogyan terelgeti fiatal marháit. Mindent egybevetve, a fiatal kritikus igen jóleső érzéssel hagyta el a vetítőtermet és természetes élőhelye felé vette az irányt, hogy fiókáiról gondoskodjon. Ez a banális esemény látszólag ugyan senkit nem érdekelt, de a Vad Magyarország óta tudjuk: valaki mindig figyel. A brit tudósok biztosan.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
