Fontos téma, gyenge előadás – olvasni a bemutató óta született kritikák zömében, azzal az elnéző kiegészítéssel, hogy bár a dramaturgia több mint hiányos, a karakterek kidolgozatlanok, a motivációk pedig sokszor érthetetlenül esetlegesek, ha minden hónapban lenne egy olyan bemutató, mint a Krétakör Korrupciója, pár lépéssel közelebb jutnánk az üdvösséghez.
Ha minden hónapban lenne egy ilyen előadás, az üdvösséghez talán még kevés lenne, de az biztos, hogy saját magunk bénult tehetetlenségével egyre inkább akarnánk mit kezdeni. Mert a Korrupció ma, 2013-ban sokkal inkább szól rólunk, az oligarchabirodalom mindent és bármit elnéző fásult alattvalóiról, mint a megvesztegethetőség létezésének tényéről. A fideszes rezsimet nyíltan és harcosan kritizáló Gulyás Márton (a Markó Iván által színre vitt Az ember tragédiája premierjén például ő szakította meg hangosbemondóval felerősített bekiabálásával a táncosok meghajlását kísérő tapsot) színháza passzív szemlélőként valóban élvezhetetlen. Miközben egymás után, ténylegesebb dramaturgia nélkül villannak fel a közelmúlt családi összefonódásokkal terhelt, legemblematikusabb korrupciós botrányai, miközben sorra pipálhatók saját jelenünk skandalumai, a néző többször kínosan oldalra pillant, látványosan feszeng. Mondják, azért, mert a darab kidolgozatlan, mert nem tudni, mi miért történik, hogy mi alapján követi egymást a fiktív oligarcha család életének történetében az olajszőkítés, a bankprivatizáció vagy a nagykoalíciós autópálya-építés. Miért, az élet kínál hozzájuk dramaturgiát, kérdem én? A Krétakör előadásában éppen az a zseniális, hogy nem színház, hanem maga az élet. Valahogy ezt erősíti a helyszín is: mondhatjuk erre is, véletlenül adódott így, hiszen a „korrupció” szót meghallva több helyről visszautasították az előadást, s csak jobb híján maradt a régi filmgyári épület, de talán több ez puszta véletlennél.
Az előadás alatt a befogadót már nem is a korrupció ténye zavarja – pontosan tudja, hogy hajdan volt kormányok országépítői hogyan transzformálták át politikai hatalmukat gazdaságivá, s hogy a jelen „hatalmasságai” miként halmoznak maguk köré „állami” saját vagyont –, sokkal inkább az, hogy a külföldről hazatért, főhősnek szánt huszonéves Benő (Fehér Balázs) hogyan tud szinte észrevétlenül bele-, visszasimulni anyái, apái és nagybátyjai korrupt ölébe. Leginkább ez az, ami még a legszenvtelenebb és a színházi élményt tárgyilagos kritikával szemlélő nézőből is ingerültséget, dühöt vált ki.
„Álljanak fel, kérem! Álljanak fel, és érezzék önnön tehetetlenségüket!” – szólítja fel az előadás talán legdrámaibb pontján az egyik szereplő a nézőket, mintegy szembesítve mindenkit állampolgári passzivitásával. A néző (állampolgár) ácsorog egy darabig, de előbb-utóbb visszaül a helyére, és rosszul érezni magát. Aztán az egészet az előadás gyengeségére fogja – mert lássuk be, kifogásgyártásban igazán jók vagyunk!
Krétakör Produkció: Korrupció. Írta és rendezte: Gulyás Márton. Következő előadások: nov. 27. (MAFILM Filmgyár H stúdió); nov. 29., a 12. Kortárs Drámafesztiválon.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
