Fontos téma, gyenge előadás – olvasni a bemutató óta született kritikák zömében, azzal az elnéző kiegészítéssel, hogy bár a dramaturgia több mint hiányos, a karakterek kidolgozatlanok, a motivációk pedig sokszor érthetetlenül esetlegesek, ha minden hónapban lenne egy olyan bemutató, mint a Krétakör Korrupciója, pár lépéssel közelebb jutnánk az üdvösséghez.

 
Fotó: Krétakör Színház

Ha minden hónapban lenne egy ilyen előadás, az üdvösséghez talán még kevés lenne, de az biztos, hogy saját magunk bénult tehetetlenségével egyre inkább akarnánk mit kezdeni. Mert a Korrupció ma, 2013-ban sokkal inkább szól rólunk, az oligarchabirodalom mindent és bármit elnéző fásult alattvalóiról, mint a megvesztegethetőség létezésének tényéről. A fideszes rezsimet nyíltan és harcosan kritizáló Gulyás Márton (a Markó Iván által színre vitt Az ember tragédiája premierjén például ő szakította meg hangosbemondóval felerősített bekiabálásával a táncosok meghajlását kísérő tapsot) színháza passzív szemlélőként valóban élvezhetetlen. Miközben egymás után, ténylegesebb dramaturgia nélkül villannak fel a közelmúlt családi összefonódásokkal terhelt, legemblematikusabb korrupciós botrányai, miközben sorra pipálhatók saját jelenünk skandalumai, a néző többször kínosan oldalra pillant, látványosan feszeng. Mondják, azért, mert a darab kidolgozatlan, mert nem tudni, mi miért történik, hogy mi alapján követi egymást a fiktív oligarcha család életének történetében az olajszőkítés, a bankprivatizáció vagy a nagykoalíciós autópálya-építés. Miért, az élet kínál hozzájuk dramaturgiát, kérdem én? A Krétakör előadásában éppen az a zseniális, hogy nem színház, hanem maga az élet. Valahogy ezt erősíti a helyszín is: mondhatjuk erre is, véletlenül adódott így, hiszen a „korrupció” szót meghallva több helyről visszautasították az előadást, s csak jobb híján maradt a régi filmgyári épület, de talán több ez puszta véletlennél.

Az előadás alatt a befogadót már nem is a korrupció ténye zavarja – pontosan tudja, hogy hajdan volt kormányok országépítői hogyan transzformálták át politikai hatalmukat gazdaságivá, s hogy a jelen „hatalmasságai” miként halmoznak maguk köré „állami” saját vagyont –, sokkal inkább az, hogy a külföldről hazatért, főhősnek szánt huszonéves Benő (Fehér Balázs) hogyan tud szinte észrevétlenül bele-, visszasimulni anyái, apái és nagybátyjai korrupt ölébe. Leginkább ez az, ami még a legszenvtelenebb és a színházi élményt tárgyilagos kritikával szemlélő nézőből is ingerültséget, dühöt vált ki.

„Álljanak fel, kérem! Álljanak fel, és érezzék önnön tehetetlenségüket!” – szólítja fel az előadás talán legdrámaibb pontján az egyik szereplő a nézőket, mintegy szembesítve mindenkit állampolgári passzivitásával. A néző (állampolgár) ácsorog egy darabig, de előbb-utóbb visszaül a helyére, és rosszul érezni magát. Aztán az egészet az előadás gyengeségére fogja – mert lássuk be, kifogásgyártásban igazán jók vagyunk!

Krétakör Produkció: Korrupció. Írta és rendezte: Gulyás Márton. Következő előadások: nov. 27. (MAFILM Filmgyár H stúdió); nov. 29., a 12. Kortárs Drámafesztiválon.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!