A magyar film híveinek nem lesz miért izgulniuk, amikor kedden Los Angelesben nyilvánosságra kerülnek az idei Golden Globe-jelölések: évtizedek óta idén először nincs magyar film az Oscar-verseny előtti legnagyobb amerikai megmérettetésen.

 
Colin Firth és Helena Bonham Carter A király beszéde című filmben

 

Szavazókollégáim sorra kérdezték, hogy ilyen gyenge külföldi felhozatalnál hol maradt az Oscarra nevezett Bibliotheque Pascal, amiről a tavalyi szemle óta hallanak, melyen velem együtt hat Golden Globe-szavazó (köztük újságíró-szervezetünk alelnöke) látta. A producertől kapott DVD-t odaadtam kollégáimnak, s aki látta, rajongott a filmért. De a vetítésre hiába vártunk. Kovács Gábor producerrel májustól novemberig leveleztünk, kétségbeesetten próbálta összegyűjteni a kampányhoz (legalább a vetítő kibérléséhez) szükséges 400 ezer forintos támogatást. Miután a film berlini szerepléséhez mélyen belenyúlt a saját zsebébe, most joggal várta, hogy a Magyar Filmunió Kft., amelynek nevezőbizottsága elindította a Bibliotheque Pascalt Hollywoodba, legalább annyi munícióval lássa el a legjobbnak kikiáltott magyar filmet, amennyi egy világversenyre kiküldött versenyzőt szerényen megillet. De úgy látszik, az illetékesek nem hittek a filmben. Vagy úgy gondolták, vállalja a kampányt a film francia világforgalmazója. Pedig pontosan ismerik a statisztikát, hogy a Golden Globe az Oscar előszobája, és ha egy versenyző az egyik lábára sántít, nehezen nyeri meg az olimpiát. További bizarr adalék, hogy a Bibliotheque Pascal kópiája és hónapok óta saját pénzén Las Vegasban vendégeskedő rendezője az ősz folyamán csendesen megjárta a Los Angeles-i magyar emigrációnak szervezett filmfesztivált, tehát egy nappal előbb vagy később az angolul kiválóan beszélő Hajdú Szabolcs saját maga mutathatta volna be kellően beharangozott filmjét a Golden Globe-szavazóknak. De nem volt hol, mert nem volt miből…

S hogy mi várható kedden? A Facebook keletkezéséről szóló Social Network várható legtöbb jelölését (film, rendező, forgatókönyv, fő- és mellékszereplők) már a magyar nézők is visszaigazolhatják. E film legnagyobb riválisa a Golden Globe-szavazók körében szintén osztatlan tetszést aratott a Király beszéde, melynek főszereplőjét, a beszédhibás Albert herceget megformáló Colin Firthöt az összes idei filmdíjra legesélyesebbként emlegetik, csakúgy, mint Darren Aronofsky Fekete hattyújának címszereplőjét, Natalie Portmant. A két legfontosabb színészdíjért James Franco (127 óra), Mark Wahlberg (Fighter), Jeff Bridges (True Grit) és Ryan Gosling (Blue Valentine) – illetve Nicole Kidman (Rabbit Hole), Halle Berry (Frankie és Alice), Naomi Watts (Fair Game) és Michelle Williams (Blue Valentine) kaphat jelölést. A legtöbbet emlegetett filmek körét a Ben Affleck forgatókönyvéből, rendezésében és főszereplésével készült Tolvajok városa, a sokat vitatott Eredet, és az ökölvívó testvérpárról szóló Fighter kerekíti ki.

A Golden Globe az egyetlen filmdíj, mely külön kategóriát szentel a vígjáték-musicaleknek: itt valószínűleg az Alice Csodaországban, a magyar mozikban épp most bemutatott Red, az Angelina Jolie és Johnny Depp főszereplésével készült és december végén bemutatásra kerülő Az utazó és a The Kids Are Alright című családi vígjáték méri össze erejét a Cher és Christina Aguilera nevével fémjelzett Burleszkkel, mely az idei szezon legdühösebb kritikáját váltotta ki. Ha a Burleszk bekerül az öt jelölt közé, túléli a méltatlan bukást. Vígjátékban nyújtott teljesítményéért a díj valószínűleg elvehetetlen Annette Beningtől (The Kids Are Alright), a férfiak között Johnny Depp saját magával versenyez, mint az Alice Csodaországban és Az utazó elbűvölően sármos főszereplője. Feltehetően Chris Nolan (Eredet), David O’Rusell (Fighter), Darren Aronofsky (Fekete hattyú), David Fincher (Social Network) és Ben Affleck (Tolvajok városa) között dől el majd a legjobb rendező díja, és Aaron Sorkin viszi haza a legjobb forgatókönyvíró Golden Globe-ját a Social Networkért.

A mellékszereplők névsora pazar és a verseny teljesen nyitott: Helen Mirren, John Malkovich és Bruce Willis (Red), Geoffrey Rush (King’s Speech), Michael Douglas (Tőzsdecápák 2.), Justin Timberlake és Andrew Garfield (Social Network), Cher (Burleszk), Helena Bonham Carter (King’s Speech), Melissa Leo (Fighter), Blake Lively (Tolvajok városa) és még legalább 10 remek alakítás.

A rajzfilmek versenye a Disney és a Disney között zajlik, mert az Aranyhaj és a Toy Story 3. egyaránt várományos. A versenybe legfeljebb az Így neveld a sárkányodat szólhat bele.
A tévéfilmek és sorozatok közül számunkra a legérdekesebb, hogy a Ken Follett regényéből Ma­­gyarországon forgatott Pillars of The Earth és a részben Budapesten forgatott Carlos valószínűleg jelölést kap, a Carlost alakító Edgar Ramirezzel együtt.

Egyedül De Nirónak nem kell izgulnia, mert ő már tudja, hogy a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége a filmszakmában nyújtott teljesítményéért neki ítélte a Cecil B. DeMille-életműdíjat, melyet a 68. alkalommal megrendezésre kerülő Golden Globe-gálán, január 16-án nyújtanak át a színész-producer-rendező-filmfesztivál alapító művésznek a Beverly Hilton Hotelben.
Los Angeles, 2010. december

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!