Négy-öt éve még tarolhatott volna dr. Rush, de ma már annyi a remek sorozat, hogy megteszi egynek, míg a többi nyári szünetre megy. Ügyesen van megírva, eljátszva, megrendezve, jó zenékkel feldobva, de mintha minden elemét láttuk volna már.
A főszereplő is beáll a ma divatos antihős karakterek sorába, alkohol- és kokainfüggőségével még nem is züllöttebb, mint a fájdalomcsillapítókat dobáló kollégája, Doktor House, csakhogy az ő pórázát folyton visszarántják, nehogy véletlenül még igazán sötét és gonosz lehessen. Ebből is látszik, hogy a könnyen fogyaszthatóság volt a cél.
Dr. Rush – akinek már a neve is mámort jelent – menő és sáros ügyfeleinek segít megoldani problémáikat, akár egy zugügyvéd, csak orvosként. Veszettül sármos és hiperintelligens – a brit Tom Ellis szuper választás a szerepre, még nagyot dobbanthat innen, mint Clooney a Vészhelyzetből –, csakhogy morálisan ingoványos és leginkább ő szorulna kezelésre, ámde saját magán tud a legkevésbé segíteni. Bár látszólag nem törődik semmivel és senkivel, súlyos bűntudat nyomja a lelkét, lassan az is kiderül, mit követett el, hogy ilyen szenvedélyesen pusztítja magát. Van sebezhető oldala is, amiért sok nő szívesen megpróbálná megmenteni.
De ehhez előbb még olyan mélyre kell lecsúsznia, ahonnan már nincs más választása, mint változtatni az életén. Ezzel viszont azt kockáztatja, hogy elveszti az izgalmasságát, a csábos rosszfiúságát, és legfőképp a jól fizető zugháziorvosi állását, és itt be is lehet fejezni a sorozatot. Talán ez is lesz a későbbi sorsa, bár biztos nem megy majd könnyebben, mint az egyik kattant páciense harapós házőrző gyíkját megtanítani biciklizni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!