Halszem Optika rovatunkban jelent meg Bálint Orsolya jegyzete a Szenilla nyomában című filmről.

 
Szenilla nyomában - Forrás: forumhungary.hu

A minden kisgyermekes családban alapfilmnek számító, kétségtelenül imádnivaló és zseniális Némó nyomában folytatására 13 évet kellett várnunk, de mintha Szenillával ellentétben az alkotóknak inkább a hosszú távú memóriájával lenne egy kis bibi: elfelejtették, hogy ezt a filmet egyszer már elkészítették?

A genetikailag cuki bohóchalak és doktorhalak, a kaméleonszerűen minden háttérbe beleolvadó polip, a gyengénlátó cetcápa és a trollkodó oroszlánfókák persze most is kitűnő karakterek, és szerencsére messze még a farsang, különben a barkácskedvű szülők alaposan megizzadnának a jelmezekkel.

Csakhogy a teljes forgatókönyv egyetlen poénmotívumra van felépítve, Szenilla feledékenységére, és a századik percnél már azon csodálkozunk, hogyan jutott el egyáltalán eddig is bárhová. De hát folyamatos mozgásban van, azt kérdezgetve magától és mindenki mástól, hová is készült.

Szerencsére rengeteg segítője akad, akik megpróbálják megtalálni rég elvesztett családját a labirintusszerű, ámde összefüggő csatornarendszerrel rendelkező tengerbiológiai központban. Minden újabb akváriumnál kapunk egy kis játékos bioszórát: megtudjuk, hogy a polipoknak három szíve van, működés közben látjuk az echolokációt és a bevésődés jelenségét.

A teherautó-vezetésbe is belekóstoló polip-doktorhal duó életveszélyes közúti ámokfutását leszámítva nincs igazán kockázatos, sem kalandos fordulat. Idővel menthetetlenül belesüppedünk az unalomba, akár az iszapba, és Szenillához hasonlóan kétpercenként azt kérdezgethetjük magunktól, mit is keresünk mi itt? Ja, hogy megígértük a gyerekeknek, hogy megnézzük a Némó folytatását…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!