Úgy tartják, hogy az amerikai demokrácia nagy alakjától, Thomas Jeffersontól származik a gondolat, miszerint annak, aki politikusnak áll, tisztában kell lennie azzal, hogy bár hatalma a néptől ered, a nép nem feltétlenül hoz bölcs döntést. Mindez most azért érdekes, mert sok helyen lehet hallani, olvasni azt, hogy az egy éve megválasztott Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke rémisztően esetlen, máskor faragatlan fatuskó, olykor otromba, és ügyetlenül mozog a diplomaták között. Nos, régi közhely, de senki nem születik az USA elnökének.
Az eddigiek közül akadt olyan, akinek jobban ment az elnöklés, más épphogy kibírta a következő választásig; de Nixon például idő előtt kénytelen volt távozni hivatalából.
Vagyis az elnökök tettei és cselekedetei alkalmasak arra, hogy a nép idővel újragondolja döntésének bölcsességét. Másrészt azért olyan helyzetek is előállhatnak, amivel senki nem számol. Ilyen volt az a pillanat is, amikor 1992. január 8-án George H. W. Bush, az USA 41. elnöke belehányt a japán kormányfő, Mijazava Kiicsi ölébe.
Persze nem szándékosan. A szigetország vendégeként Bush díszvacsorán vett részt, amikor rosszul lett, s bár próbálta tartani magát, de magatehetetlenül eldőlt, a gyomra pedig kiadta magából tartalmát. S mivel a japán politikus felé dőlt, vendéglátója ölébe hányt. Az eset azért is volt kínos, mert a kamerák mindent rögzítettek, a világ nagy híradói pedig beszámoltak róla.
Bush abban az évben próbálta magát újraválasztatni, sikertelenül.
De nem, nem a kellemetlen incidensbe bukott bele, s még csak nem is a nevéhez fűződő első Öböl-háború kirobbantásába. Az ország gazdaságát nem tudta előrébb lendíteni. A tanulság pedig ebből annyi, hogy lehetsz te bármekkora elefánt vagy bohóc a politikában, a sorsod abban a pillanatban eldőlt, amikor a nép megválasztott elnökének.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!