Arcélek, útszélek

 

A művészet olyan, mint hogy a kecskének legyen-e szarva: az egyik gazda szerint legyen, ha már van neki, míg a másik a lehető leghamarabb megszabadítja tőle, nehogy az állatok egymásban és a termelékenységben kárt tegyenek. Agnès Varda, a francia újhullám idén 90 éves legendás (egyetlen női) rendezője és a Banksyhez hasonlóan rejtőzködő, harmincas fotós-aktivista JR a szarvukkal szeretik a kecskéket. Nem saját kedvükre-képükre akarják formálni a világot, az izgatja őket, milyen valójában, és hogy megmutassák, amit mi nem vagy csak ritkán veszünk benne észre. Egy idős arc izmos ráncainak szépségét egy tehervonat tartálykocsijának oldalán, a gyökerekhez való ragaszkodásban és a helyhez nem kötődésben rejlő más-más erőt, az eltávozott és a még élő, de ugyan- úgy megszólíthatatlan barátok iránt érzett gyöngéd nosztalgiát egy-egy fekete-fehér képet nézegetve.

A Cannes-ban Arany Szemdíjjal kitüntetett dokumentumfilm imádnivalóan bájos és zen roadmovie, főszerepben a furcsa párossal, akik különcségük ellenére bámulatosan hamar megtalálják a kulcsot a vadidegen, teljesen különböző szubkultúrákból jövő emberekhez. Titkuk a nyitottság és az őszinte kíváncsiság, amivel az egyszerű bányászok, parasztok vagy a dokk munkások feleségei felé fordulnak, akiket útjuk során lefotóznak, majd a JR kamerát ábrázoló csodafurgonjából kinyomtatott óriásplakátjaikkal házfalakat, konténereket, csűröket díszítenek. A legértékesebbek mégis azok az arckifejezések, mikor a portréalanyok először megpillantják önmagukat tűzfalnyi kiadásban, de érthető, hogy ez nem mindenkit egyformán dob fel, sem az, ha a falubéliek és a turisták a képmásukkal szelfizgetnek.

Az önfeledt, derűs pillanatokat finom melankólia árnyékolja be, hiszen Varda kezdi elveszíteni a lá- tását, így még fontosabbá válik az emlékezés (de még milyen zseniális alkotótársakra, Godard-tól Cartier-Bressonig) és az emlékhagyás rituáléja. A képek időálló erejét pedig mi sem mutatja meg jobban, mint mikor az intimitásukat, személyességüket, törékenységüket látjuk hatalmas felületeken, ezerszeresen felerősítve.

Címkék: kritika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!