December 9-ig tartó magyarországi kiruccanására Lappföldről megérkezett Budapestre az „igazi” Mikulás, azaz Joulopukki a Finnair menetrend szerinti járatával. A nagy szakállú, pápaszemes Mikulást ma és holnap Pécs és Mohács látja vendégül, szerdán a főváros VIII. kerület gyerekeivel találkozik a Nemzeti Múzeum előtt. December 6-án, Mikulás napján a fővárosi Vörösmarty téri karácsonyi vásáron lesz ott 15 órakor, 7-én pedig a Vajdahunyad Várában, 16–18 óra között. December 8-án a finn Mikulás Debrecenbe megy, aztán hazatér a sarkkörön túlra, a hó, a jég és persze az ezer tó országába.

 

Mostantól december 24-ig – spétreflexes Télapók miatt még akár szilveszterig is – piroslik minden mozgólépcső, bevásárlóközpont, utcasarok a Mikulások hadától. Az ajándékosztó Szent Miklós névtelen, bérelhető utódai ellepik a fővárost, szaloncukrot és saját mini csokiszobrukat osztogatva, olykor némi virgácsos fenyítés lehetőségét is kilátásba helyezve. Gazdasági válságos időkben jól jön egy kis mellékes diáknak, dolgozónak egyaránt, a befektetés egy napra pedig cirka négy-hatezer forint. Ennyiért már lehet megfelelő jelmezt bérelni. Aztán irány a „fellépés” helye. Tél beálltával megszaporodnak a Mikuláskínálati hirdetések is: az az apuka, aki úgy érzi, hogy nem túl hiteles színész, rendel a famíliának egy „call-Mikit”.

Efféle reklámok is vannak a világhálón: „Vásároljon vagy kölcsönözzön igényes, tartalmas anyagból készült Mikulás-ruhát, krampuszjelmezt, EU-ból származó hosszú, göndör, fényes szakállat, övet, csizmaimitációt, Mikulás-botot, -puttonyt, -kesztyűt és -szemüveget!” Az „amerikai típusú” jelmez jó anyagból készült négyrészes Mikulás-ruha – gumis derekú nadrág, kabát, sapka, puttony – M-XXL méretben, magyar, minőségi gyártmány! Na ezek már nagyobb befektetést követelnek. S hogy a méret miért ilyen fontos? Mert a Magyar Mikulás Szövetség egyik létrehívójánál, a Magyar Mikulás Alapítvány Szolgálatnál úgy vélik: egy S-es méretű, 170 centis magasságot el nem érő cingár jelentkező nem lehet hiteles. Igazi Mikulás csak nagy, derék emberből válhat! Az alapítvány kuratóriumától Halász Etelka a VH-nak elmondta, ők már tanfolyamokat is szerveznek a jelentkezők számára. A törzsgárda úgy harminc fő, de mindig van utánpótlás. Leinformálhatónak, számonkérhetőnek kell lenniük: van köztük mentőorvos, tanár, egyetemista, festőművész. A legjobb Mikulásuk sajnos már nem simogatja meg a kicsik buksáiját: Oláh István öt éve meghalt, pedig a nyugdíjas rendőrnek nem volt szüksége a hitelesnek tűnő hófehér parókaszakállra sem – a szerephez illő tekintélyes szőrzet a sajátja volt, nem kellék… A Mikulásnak kell tudnia „gyerekül” (ha idegen nyelven kell beszélnie, az feláras), ismernie kell a népi hagyományokat és szokásokat. Ezért zsűri előtt illene mindenkinek vizsgáznia, aki ebben az idényszerepkörben fellép. Az ő Mikulásaik tehát nem „bóvlik”. Egy-egy rendezvényre, családi vagy más közösségbe mintegy 15-25 ezer forintért mennek ki vendégszerepelni. Akad csinos lány-Mikulás is – kizárólag erotikamentes fellépésre, céges eseményekhez. Rendezvényirodájukat azért hozták létre, mert korábban majd’ beleszakadtak fizikailag és anyagilag a sok jótékonysági kiszállásba, de ma is van karitatív keretük a nevelőotthonokban élők, a kórházakban vagy saját otthonukban ágyhoz kötött gyerekek meglátogatására. Az alapítványnál óva intik a szülőketnagyszülőket, hogy csak úgy, ismeretlenül otthonukba hívjanak bárkit, aki hirtelen felindulásból piros köpönyeget vett magára. Mert bár fő a bizalom, előfordult már, hogy a jól körülnéző Télapó volt a későbbi betörők tippadója. De a fordítottjára is volt példa: egyik Mikulásukkal éppen három éve történt meg, hogy – kirabolták. Már a kapualjban leütötték, elvették a zsákját, amelyben a cukorka, csokoládé, piros alma, mogyoró mellett saját tárcája is benne volt, mert hová máshová is dughatná el azt egy hiteles, felhők fölül, rénszarvasszánról idepottyant Télapus?!

Hintázó Télapó az Urániában

Körhintát visz az Uránia Nemzeti Filmszínházba a Mikulás: az óvodásokat december 5-én 10 órától a mozi előcsarnokában felállított körhinta várja, az idősebbek pedig 18.45-től a hintát működtető család életével ismerkedhetnek meg a Faludy filmklub keretében. Tari János Hinták és hintások című, kétszer 55 perces dokumentumfilmje eredeti archív felvételek felhasználásával történelmi és európai kontextusba helyezi a magyar körhinták kialakulását. (K. V.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!