Nem csak sportolóink remekeltek az idei olimpián, több alternatív megmérettetésen, egymástól gyökeresen eltérő területeken is kiváló eredményeket értek el a magyar versenyzők.

Taroltunk például a gasztronómiában, nemzeti válogatottunk 35 ország csapata közül szerzett ezüstérmet a melegkonyhai és bronzot a hidegkonyhai programban, a Magyar Honvédség szakácscsapata szintén egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza az Erfurtban rendezett szakácsolimpiáról. Az egyéni indulók szintén sok díjat szereztek a seregszemlén, legeredményesebb versenyzőnk Erdős Hanna mestercukrász lett, aki két aranyérmet is bespájzolt cukorból készült szépséges tárgyaival.

Hackereink is a világ élvonalába tartoznak, a Cyberlympics elnevezésű versenyen a gula.sh hattagú magyar csapat bronzérmet hozott haza Miamiból, ahol szervereket kellett feltörniük és saját gépeiket kellett megvédeniük a szervezők támadásai elől. A számítógépes kalózkodás etikus ágát művelő szakemberek, Spala Ferenc, Balázs Zoltán, Zágon Mihály, Szili Dávid, Kabai András és Major Marcell a hétköznapokban is azon dolgoznak, hogy a cégek által használt rendszerek hibáit megtalálják, annak érdekében, hogy a vállalatok ezeket kijavítsák, és adataink minél nagyobb biztonságban legyenek a kezükben.

Októberben fiatal szakmunkásaink is nagyszerűen szerepeltek az EuroSkills versenyen, a húszfős csapat öt aranyérmet szerzett. Bútor- és épületasztalos szakmákban, valamint a mechatronika, vállalati infokommunikációs és faipari technológia területén remekeltek, összesítésben a 6. helyen végeztek.

A budapesti hepehupás síneken edzett villamosvezetőinkre is büszkék lehetünk, a BKV színeiben induló Veperdi Tamás és Ledniczki Zsuzsanna 17 város legjobbjai közül lettek elsők Drezdában, az I. Európai Nemzetközi Villamosvezető Versenyen, ahol ismeretlen járművekben és utakon kellett úgy vezetniük, hogy a fülkéjükben elhelyezett teli pohár víz ne lötyögjön ki, és letakart kilométerórával kellett pontosan 20 km/órás sebességgel haladniuk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!