Felkavaró, hiteles alkotás a Bikanyak című thriller, bár a bemutatóhoz jobban illett volna bármely más évszak. Most biztosan kevesebben fogják megnézni, mint amekkora figyelmet érdemelne. Kivéve talán azokat a megszállottakat, akik a strandra is a Bűn és bűnhődést viszik olvasni. A belga vidéki marhatenyésztők múltjában családokat megnyomorító, sötét titok lappang. Bár látszólag beletörődtek az egyhangú boldogtalanságba, egy vá - ratlan találkozás szembesíti őket a múlttal, a hosszú éveken át elfojtott vágyak és sérelmek felszínre törése pedig tragédiába torkollik.

 

Akár Almodóvar is ír hatta és rendezhette volna a filmet, csak itt nincs mediterrán napsütés, a szereplők komótosan és alig beszélnek, de komorabb, sötétebb még a vér színe is, mint a spanyol rendező drámáiban. Michaël R. Roskam első filmje intenzív, magabiztos al kotás meglepő befejezéssel. Sokat köszönhet főhősének, a roppant szuggesztív Mat thias Schoe naertsnek, akinek ösztönös tehetségét az amerikai kritikusok Marlon Brandóéhoz hasonlítják.

A történet több szálon halad, a marhatenyésztésben érdekelt hormonmaffia szervezkedése és a hozzájuk kötődő gyilkossági ügy szerencsére kevéssé terelik el a figyelmet a főhősről. Mesteri karaktertanulmányt ka - punk Jackyről, erről a különös férfiról, aki állataihoz hasonlóan a hormonoktól (főként tesztosz terontól és szteroidoktól) emberfeletti erőre és agresszióra tett szert. Csakhogy eközben fájdalmas és végzetes hiányt titkol és kompenzál. Nem csak emiatt kívülálló a vidék kemény, férfias világában. A kamaszkori visszatekintésekből jobban megismerve őt, kiderül, valójában robusztus testbe zárt érzékeny, sebzett lélek. Schoenaerts alakítása az első pillanattól fogva lebilincsel bennünket. Keveset szól, főként testbeszéddel és légzéssel játssza el a feloldhatatlan, egyre duzzadó belső feszültséget. A sok titokzatosság és elfojtás miatt a film hosszú kanócon halad a drámai gyújtópont felé. De ezalatt van időnk meditálni az ember és állat közötti párhuzamokon, az ösztönök hatalmán és az erőszak iszonytató, kontrollálhatatlan kitörésein.

A fényképezés is bátor: Nicolas Karakatsanis kamerája olykor pisztolycsőből szemléli az eseményeket, máskor épp olyan ferdén fordul, mint a világ a hormonoktól kábult Jackyvel. A lágy zsánerképek éles kontrasztot vonnak a természet szépsége és az emberi brutalitás közé, de látványos az ellentét az ingerszegény, nyomasztó, vidéki környezetben élő, morózus flamand parasztok, valamint a vibráló, harsány és irritáló vallon városi világ között is. Ha ezek idegenek is a néző számára, Jacky figurájában látunk ismerős vonásokat. A maga módján próbál megfelelni a társadalom férfiakkal szembeni elvárásainak, csakhogy ünnepelt akcióhős helyett Frankensteinné válik. Az elkerülhetetlen tragédiát Roskam fergeteges abszurd részekkel és a teljes vásznat beragyogó gyermekmosollyal enyhíti – talán ezek miatt nem kapta meg az Oscart, mindenesetre a nézők hálásak lehetnek neki. Ettől még hőse olyan nehézfiú, akit nem lesz könnyű kiverni a fejünkből.

(Forgalmazza a Mozinet)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!