Csipkésre cakkozta az idegeimet a Szerelem kölcsönbe című vígjáték. Nem ennyire volt rossz, csak ennyire rosszul viselem a teszetoszaságot, a céltalan hazudozást – nemcsak az állítólagos legjobb barátoknak, de önmaguknak is –, meg a dolgok fölösleges bonyolítását, amire jó dolgukban hajlamosak az emberek.

 
Szerelem kölcsönbe

Vannak szerelmek, amiket elszúrunk. Némelyeket már azelőtt, hogy egyáltalán kapcsolat lenne belőle. Rachel (Ginnifer Goodwin) átengedte álmai pasiját, Dextert (Colin Egglesfield) a gyerekkori barátnőjének, Darcynak (Kate Hudson). Egyrészt, mert nem merte elhinni, hogy ő kellhet a sikeres, gazdag és sznob családból származó, szívdöglesztő jogász fiúnak. Másrészt hosszú története van annak, hogy Darcy mindig nyer, mert Rachel még a start előtt felemelt kézzel félreáll. Az igaz barátságot némileg aláássa, hogy Darcy és Dex tervezett esküvője előtt két hónappal Rachel és a vőlegény egymás mellett ébrednek egy buli után – és ennek az alkoholhoz semmi köze. Mondhatnánk, hogy az igaz szerelem mindent elsöpör, és őket egymásnak rendelte az ég is, hisz’ már hat éve is imádták egymást. Csakhogy azóta jócskán meg is változtak.

Rachelnek már akkor gyanút kellett volna fognia, mikor meglátta Dexet a fehér kötött kardigánjában, broáf. Itt kezdődik az a kibírhatatlan agónia, ahogy a két se hús, se hal (avagy száraz kétszersült, ahogy a Bazi Nagy Görög Lagziban az örömapa jellemzi vejét) küzd a saját hazugságaival meg mások elvárásaival. Dexnek ahhoz sincs mersze, hogy színt valljon a két nőnek, akiket szédít, nem hogy 30 évesen végre ellentmondjon a szülei­nek. De Rachel szépen bírja a megaláztatást, elmegy velük közös hétvégékre, bulikba, meg vacsorázni, aztán bámulhatja, amint barátnője és a pasijuk egymáshoz dörgölőznek, majd végighallgathatja éjjel, ahogy vadul gyűrik a lepedőt. Nooormális? – mondaná erre Besenyő Pista bácsi. Van az a szerelem, amiért érdemes kibírni mindezt? Talán, de az empirikus tapasztalatok alapján a hazugságra épülő kapcsolatokból ritkán lesz sírig tartó boldogság, kölcsönös tisztelettel és megbecsüléssel.

Hagyták volna annyiban az egészet. Tudni kell veszíteni. Persze Darcy sem különb, ő is félrekufircolt az esküvő előtt, csak nem csinál lelkiismereti kérdést belőle. Mind megérdemlik egymást, a happy endet viszont nem. Nyoma sincs „személyiségfejlődésnek”, a kölcsönös bűnösség ment fel mindenkit. Rachel megint örök második, hiszen csak azt kapta meg, ami Darcynak már nem kellett. Ha lenne igazság a Földön, Rachel Ethanba (John Krasinski) zúgott volna bele, aki a legjobb fej, és a legszuperebb barát, akit csak kívánhat, de hát nem villog úgy a fogsora, mint III. Dexter Thalernek. Krasinski helyes, vicces, hiteles, csakúgy, mint Kate Hudson. Ez nem egy újabb népszerű csajos vígjátékszerep, először tud igazi vérgonosz perszónát játszani, mint anyja, Goldie Hawn a Jól áll neki a halálban. Csakhogy Goodwin nem Meryl Streep, Egglesfield pedig nem Bruce Willis, így méltó ellenfelek híján épp hogy csak kieresztheti a karmait. De olyan prímán teszi, hogy néha legszívesebben felképelnénk. Például mikor legjobb barátnője szülinapja után, másnap kedvesen megjegyzi: „30 fölött már nem engedheted meg magadnak, hogy válogatós légy!”

(Forgalmazó: Pro Video Film & Distribution Kft.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!