Fazil Say zongoraestje, Zeneakadémia, Nagyterem
Sokadszorra koncertezik Magyarországon Fazil Say. Szeret minket, klasszikus zenénket, zeneszerzőinket és előadóművészeinket. Őt pedig szereti a közönség.
Persze megosztó művész, mert vagy rajong érte az ember (ez a többség), vagy nem, köztes állapot nemigen létezik. Abban azért mindenki egyetérthet, hogy a még fiatalnak számító török zongorista a 21. század egyik legnagyobb, legmeghatározóbb, legegyénibb előadóművészei közé fog tartozni. Nem mellesleg zeneszerző és virtuóz jazzjátékos is. Mindent szenvedéllyel csinál. Nem tartja tiszteletben a határokat, szabadon átjár korok és stílusok között. Azt adja elő, amit ért és szeret, amivel közölni akar valamit. És úgy, ahogy jónak látja. Megteheti, még önmagával is képes négykezest játszani.
Február 23-án este a budapesti Zeneakadémián szerepelt. A műsor első részében két Mozart-szonátát (C-moll és C-dúr) adott elő. Fazil Say nem romantikus stílusban zongorázott most sem, pedig akár ez is beleférne sokoldalú előadó-művészetébe. A technikai bravúron, virtuozitáson – vagy nevezzük bárminek –, valamint a zeneszerző tökéletességén túl ezen az estén Mozart játékossága és zenei humora volt a legelragadóbb. Say maga volt a zene, szinte eggyé vált a zongorával (néha gyengéden meg is simogatta), elsöprő dinamikával vagy leheletfinoman csalogatta elő a sokszínű, ha kellett, éteri tisztaságú üveghangokat. Összességében másképp szólt Mozart, de valószínűleg neki is tetszett, ha hallotta odaföntről, és rábólintott a tálalásra. A műsor második részében Say saját darabjaiból adott ízelítőt, és abból is, hogy még mi mindenre képes a hangszerével. Mert olyasmit is művelt vele, amit nem szokás – belepiszkált, kopogó cimbalomhangokat csikart ki belőle, aztán megint fényesen zengő dallamokba burkolta. Bebizonyítva, hogy ezt is megengedheti magának.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!