Egy nyelv szókészlete többféle módon is bővülhet. A magyar nyelvben rengeteg a jövevényszó és az idegen szó, a honfoglalás előtt az ótörökből, utána az itt élő szláv népektől, később a latin és a német nyelvből vettünk át szavakat, manapság az angolból kerül át nyelvünkbe egyre több kifejezés.
A szókincs azonban belső szóteremtéssel és szóalkotással is bővíthető. A hangutánzó (vauvau, csahol, brekeg), az indulatot jelölő (juj), a hangulatfestő (süsü, cammog), az állathívogató szavaink egyaránt belső keletkezésűek. A kakas nálunk azt mondja, hogy kukurikú, más nyelvben azt, hogy kikirikí. A macskát így hívogatjuk: cic, cic, míg Peruban a kecsua vagy a spanyol nyelven beszélők ezen csak nevetnek, ők azt mondják: misa, misa. A belső szóalkotással létrehozott szavaink jelentős része összetétel (gáztűzhely, számítógép), illetve képzett szó (vonat, mozdony). A két utóbbi példám a nyelvújításkor keletkezett, a vonat a von igéből származik, a mozdony töve a mozdulatra utal. Talán jobban hangzik, mint a lokomotív magyarításakor felvetődött eredeti elképzelés: gőzpöfögészeti tovalöködönc. Manapság is képzünk új szavakat: doppingol, internetez, klónoz, printel, dartsozik, grillez, raftingol, rappel, trekkingel, szaunázik, szolizik. A szóösszetételre, és a többi, itt nem említett szóalkotási módra is számos mai példát lehetne hozni, de csak egy érdekes tükörfordítást emelnék ki: honlap (az angol homepage fordítása). A nyelvújításkor tükörfordítással keletkezett ma is használatos szavaink jelentős része (folyóirat, gyorsírás, hőmérő, helyesírás, rendőr, jogerős, iskolaköteles, szemüveg). A 19. század elején ismét elkezdtek használni már-már elfeledett, régi szavakat (hon, dísz, szobor), ezenkívül tájnyelvi szavakat is beemeltek a köznyelvbe (betyár, börtön, bútor). Napjainkra ez nem jellemző, de nyelvünk helyzete sem hasonlítható össze az akkori állapotokkal, így aligha kell újabb nyelvújítás.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!