Egy ember stílusát tágabb értelemben az öltözete, a viselkedése, a testtartása, a hanghordozása, a hangszíne egyaránt meghatározza. Nyelvi stílusa sem csupán attól függ, hány szót ismer és használ. Lényeges, hogy megtalálja-e a kommunikációs helyzetnek megfelelő beszédváltozatot. Vagyis a stílus egyfajta válogatás. Máshogy is el tudnánk ugyanazt mondani, mi mégis szebben, érzékletesebben vagy épp egyszerűbben tesszük.

A stílus görög szó, eredetileg íróvesszőt jelentett. Manapság annyit tesz: kifejezésmód, jellegzetesség. Öt dolog befolyásolja: a közlő, a kommunikációs partner, a téma, a közlés célja és a helyszín (a körülmények). Ezek ismeretében tudjuk meghatározni, milyen a stílusunk. Egy ismert színész is használhat trágár kifejezéseket bizonyos szituációkban, mégsem lesz közönséges, durva stílusú ember.

Attól függően, hogy milyen nyelvi változatot használunk, beszélhetünk irodalmi nyelven, köznyelven, népiesen, szakmai nyelven (például orvosok, ügyvédek, mérnökök egymás között) vagy argóstílusban (más néven ez a szleng, a „kemény utcák nyelve”). A stílusunkat igényességünk mértéke is meghatározza. Lehet egyszerűen vagy választékosan beszélni. Ha ez utóbbi picit erőltetett, akkor finomkodó a stílusunk. Közlésünk lehet emelkedett, tömör vagy terjengős, széteső. A stílusárnyalatunk függ attól is, milyen érzelmi, hangulati elemeket használunk. Beszélhetünk ünnepélyesen, patetikusan. Ha már túlzásba visszük, akkor régieskedőn, modorosan. Kifejezőkészségünktől függően közlésünk lehet világos és érthető vagy kusza és érthetetlen. Főleg a partnerhez való viszonyunk határozza meg, hogy beszélhetünk-e bizalmasan, tréfásan, gúnyosan, ironikusan.

Az élet különböző területein más-más módon kommunikálunk. Ez alapján megkülönböztetünk stílusrétegeket: társalgási, előadói, szónoki, felolvasói stílust, az írott nyelvben tudományos, szakmai, publicisztikai, hivatalos stílust, illetve hétköznapi stílust vagy levélstílust.

Számos olyan eszköz létezik, amellyel stílusunkat élénkebbé, hatásosabbá tehetjük. Ezeket a következő Nyelvelőben tárgyaljuk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!