Vajon mit árul el rólunk a kézírásunk, az hogy hogyan kanyarítjuk a betűket? – kérdeztük Piller Ervint, a Grafológusok és Írásszakértők Országos Szövetségének elnökét.

 
Önbizalomhiányról árulkodik a kicsi e

Nos, szerinte nagyon is sokat, de lehetőleg nem csak a látott írásminta alapján formál véleményt a grafológus, hanem az egyes vonásokra utaló jeleket más módon is – az illető kézfogása, beszéde, viselkedése alapján – próbálja kontrollálni, megerősíteni. Így tanította a leganalitikusabbnak tartott hazai műhely mestere, Bodroghy Péter.

A családból hozott, és az életünket végigkísérő pszichés élményekről árulkodik például a nagy „A”. Aki hegyesre formálja, teljesítményelvű famíliában nevelkedhetett, aki ívesre, az inkább olyanban, mint egy gangos ház, ahol mindenki mindenről beszél, és persze mindenbe belebeszél…

A viszonylag kis szögtartományban enyhén jobbra dőlő írás a nyitottság, érzékenység, a szálegyenesen álló inkább a földhözragadtság jele, míg a balra dőlő a tudatvezéreltségé. Ám akinek a betűi szélsőségesen összevissza dőlnek, az vélhetően elvesztette a stabilitását; hol az érzelmei uralják, hol a tudata; hiba benne megbízni, lehet, hogy beteg vagy legalábbis rossz a lelkiállapota.

Aki ívesen kapcsolja össze a betűket, az harmóniában él, egyensúlyban van, aki pedig sok betűt kezd, rajzol és fejez be szöget bezáró vonalakkal, az éppen hogy nem, ez ugyanis a túlzott határozottság vagy az erőszakosság kifejeződése.

A kézírást három zónára osztják. A felső zóna, a betűk felső hurkaié, ékezeteié, a szellemit, a gondolatit, a tudást jeleníti meg. A középső zóna a betűk testéé, s ez képviseli a gyakorlati embert, a tevékenységet, a társadalmi közeghez, a munkához való viszonyt, míg az alsó zóna a lét- és fajfenntartást: az ösztönvilágunkat.

Az egyetlen háromzónás betűnk az „f” – az érzelem megtestesítője. S az, hogy melyik harmadban hangsúlyosabb, melyikben nem, utalhat arra: hogyan is áll az illető a szellemiek, a mindennapok és az ösztönélet dolgaihoz.

Ha egy betű felső zónás hurokvonala megrajzolt, méretes, akkor az illető a szellemiek dolgában erős, ha csak alacsony, a középzónából alig kilógó a hurok, akkor nem. Ha meg afféle lángnyelvnek látszik, az szinte szó szerinti jelkép: az adott betűkarakterben az illető lángol. Már az is árulkodó jel, ha egy felső zónás hosszú ékezet lecsúszik, bekötődik a középső zóna következő betűjébe – ez jelezheti a kreativitást. Aki pont helyett vonást tesz, az kiemeli, hangsúlyossá teszi az adott betű jelentését. Gyakori, hogy az „ö” vagy az „ü” két pontja helyett egyetlen vízszintes vonalat biggyesztenek oda, sőt, be is kötik a következő betűbe. Ám ez csak az írás sebességével függ össze: aki energikus, fokozottan aktív, türelmetlen vagy épp csak siet. Aki viszont a pont vagy vonal helyett karikát tesz, az jó, ha tudja: a karika a bezárás jelképe. Az énünket képviseli a kis „i” betű, és aki arra tesz karikát, az érzelmeit, önagát zárja be, azaz rejtőzködik. Aki meg lefelejti a pontot az „i”-ről vagy a „j”-ről, azt a grafológus nem fogja randevúra hívni, mert ez az időbeli megbízhatatlanság „tünete”. A középső zónában a betűk mérete, „tere” azt jelzi, mennyire fontosak az illetőnek. Az „e” betű jelentése: én, s aki csak pici „e”-ket ír a többi középzónás betűhöz képest, alighanem önbizalomhiányos.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!