A Római-part ismert és kedvelt figurája Horváth „Indián” Pál. A felőle kérdezősködő csak azt hallja: istenítik a nála kenuzni tanuló, táborozó srácok. Számukra is „Indián” és persze mind tegezik, még ha hatvan évvel fiatalabbak is nála. Pedig tekintélyes a külseje: 182 centis, 125 kilót nyom, télen vállig, nyáron nyaktőig érő ősz haján kapitányi sapkát visel. A szemei körül meg ezer vidám ráncot, ami 70 éves korban nem meglepő. De próbálják csak evezésben legyőzni! Aligha sikerül.
Indián az Óbudai Sportegyesület elnöke. Becenevét akkor kapta, amikor évtizedekkel ezelőtt egy csapat kenus élén – akik között ő még csak a szakosztály egy tagja volt – kikötött a Szentendrei-sziget csúcsán, s ott volt a Természetbarát Szövetség elnöknője, aki megkérdezte: „Kik ezek az indiánok?” Rajta ragadt. És tényleg olyan, mint egy indián: az elemekkel – víz, tűz, föld, levegő – küzdve érzi jól magát. Mert a romantika fontos. Valóra válhatnak a gyermekkori álmok.
Amúgy későn kezdett komolyan evezni. Vegyipari technikumba járt, s a haverokkal „lapátolni” a Rómaira. Azután a munka – izotóptechnikusi és magkémikusi – miatt elmaradt ez a passzió, s már családapa volt, amikor Pestről a Rómaira költözött, akkor találta meg az Óbudai SE-t, az meg őt… A történetben itt meg kell állnunk, mert közben Indián meghalt egy kicsit. Gerincműtét alatt zuhant két percre a klinikai halálba. Újraélesztették, s fordulatot vett az élete. A gyógyulásában az evezés segített. „Ha az ember megtapasztalja, hogy halandó, átértékeli, mi fontos igazán. Én arra jutottam: át kell adnom a tudást, amit 45 éves koromig összegyűjtöttem.” Először a gyermekeit – három házasságából négy fia és két lánya van –, majd a barátaikat hívta evezni, s rájött: mindenkit megtaníthat kenuzás és a vízi életmód fortélyaira. Azóta ez tölti ki az életét. Kajak-kenu oktató lett.
Az egyesület csak 170 fős. Nincs híres versenyzőjük, de emiatt nem bánkódik. „Nem a versenysportról vagyunk nevezetesek, hanem a »népkiszolgálásról« – fejtegeti. – Nálunk a szünidőben kallódó lurkók olyan sporttal találkozhatnak, amihez teljesítmény is kell, társaság is, és mindez sikerrel, szép élményekkel jár. Egymáshoz idomulnak. Együttműködnek. A kenuban nem is lehetne másképp. Nem arról szól ez, hogy minél több pénzt kérjenek el a családoktól, hanem hogy azoknak a gyerekei is vízi élményekhez jussanak, akinek már alig futja szabadidős programra. Volt egy kislány, aki kinőtte a fürdőruháját, s a szülei nem tudtak újat vásárolni. Az egyesület vett neki.” Mégis mennyiért csinálja ezt az egészet? Indián ámul a kérdésen. Hiszen az Óbudai SE nonprofit egyesület! Támogatásokért küzdenek. Az elnök nem kap fizetést. Akkor miből él? Széttárja kezét: a nyugdíjból.
Indiánt 2000-ben kinevezték az óbudai önkormányzat Római-parti tanácsnokának. Beleásta magát a múltba, s a kerület ókori identitása adta az ötlet egyik felét, a másikat meg az egyesület szelleme. „Olyan hajót akartam készíteni, ami megnyugtatja a kenu felborulása miatt aggódó szülőket. A hosszas tervezés után 99 nap alatt elkészült a 9,7 méteres »Rabszol-gálya«. Persze modern is ez a kirándulóhajó: van motorja, mert a 12 fiatal evezős »rabszolga« a sodrással és a széllel szemben nem győzné; két tonnát nyom a hajó. És elsüllyeszthetetlen, felajánlottam: elviszem a kerület összes iskolását egy útra, és két év alatt tízezer srácot gályáztattam meg…”
Ehhez Indiánnak szolgálati hajóvezetői jogosítványt kellett szereznie. Egy dunai komphajón vizsgázott. Joggal viselhet kapitányi sapkát. S azóta elkészült a kisebb, 6 méteres „Rabi-gálya” is, az most Dunaszekcsőn állomásozik. Az ottani önkormányzat alapítványa ugyancsak gyerekeket táboroztat, és ott is van római kori múzeum, múltat idéző rendezvényekkel, amiken részt vesz a „Rabi-gálya”. Indián pedig tervezi a harmadik római hajót is. Még csak a neve van meg, ez lesz a „Papa-gálya”. De többet most nem árul el, mert indul a csapattal a vízre: „Persze, hogy én is a srácokkal evezek! – mondja. – Fiatalok között az ember lassabban öregszik és jó kondiban kell maradnia.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!