Bár csak két napig volt főigazgató, kormánybiztosi tevékenysége emlékezetes marad – legalábbis a szerkesztőségünkbe eljuttatott nyílt levél szerint. Az Operaház tagjai kifogásolják az antidemokratikus vezetői eszközöket, a verbális megfélemlítést.

  <h1>Operaház</h1>-
  <h1>Opera</h1>-

Operaház

- – Kép 1/2

Elfogadta Horváth Ádám lemondását Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter. Horváth Ádám az Opera történek legrövidebb ideig, mindössze két napig regnáló igazgatója volt.

Mint ismeretes: szerdán Horváth Ádám jelenlegi miniszteri biztost nevezte ki a Magyar Állami Operaház főigazgatójává öt évre a NEFMI vezetője, ám este a Közigazgatási és Igazságügyi Minisz­térium (KIM) sajtóirodája azt közölte: a kinevezés kérdéses, az Operaház új főigazgatójának személyéről később lesz döntés. A közlemény szerint a nemzeti erőforrás miniszter annak ellenére nevezte ki Horváth Ádámot, hogy a kormány keddi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök azt kérte, a kormány soron következő üléséig ne hozzon döntést a főigazgatói pályázatról.

Horváth Ádám biztosi ténykedése és esetleges főigazgatói kinevezése kapcsán a Magyar Állami Operaházban 19 éve éneklő Frankó Tünde Liszt-díjas, érdemes művész nyílt levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz, amelyben az Operaházban tapasztalható antidemokratikus eszközöket, a verbális megfélemlítést és a jogellenes nyomásgyakorlást kifogásolják.

A levél alapján az Operaház tagjai szerint a tények a következők: Horváth Ádámnak semmilyen valóságos vezetői gyakorlata nincs. Jelentős énekes szakmai múlttal sem rendelkezik. Ezzel szemben nyíltan hangoztatja, hogy összeköttetései révén megkapja a főigazgatói címet. Ékes bizonyítéka a vezetői alkalmatlanságának a Nemzeti Balett körül kialakult helyzet, ahol egy magyarul nem beszélő, a társulat által elutasított, megbízott orosz balettigazgatót erőszakolt az együttesre, akinek költségei az Operaházat terhelik. Meg nem erősített források alapján Eldar Aliev havi több mint 5000 eurós honoráriumot kap, továbbá az Operaház fizeti a lakását, annak rezsijét, az autóbérlését és a telefonját is. Mivel nem beszél magyarul, a foglalkoztatásához jár az állandó tolmács, akinek költsége több százezer forint, s telefonköltsé­geit is a dalszínház állja.

A levélírók szerint Győriványi Ráth György megbízott zenei igazgató sem rendelkezik vezetői múlttal, az operaházi tevékenységeit kivéve, ahol azonban a szakma már kétszer elutasította. Sen­kivel nem hajlandó beszélni, csak üzeneteket és utasításokat ad ki. Havi járandósága, és az előadásokért járó honoráriuma együttesen bőven meghaladja a kétmillió forintos bérplafont. Győriványi Ráth György az idei évadban más karmestertől a maga számára vett el előadásokat és Horváth Ádámnak is hasonlóan osztott szerepeket, bár Horváth hangsúlyozta: a megbízása alatti időszakban előadást nem vállal.

A nyílt levél szerint Horváth Ádám folyamatosan rendelkezik az Operaház két első emeleti, legdrágább árkategóriás páholya felett, ide jegyeket nem lehet eladni. Ezzel körülbelül évi 30 millió forint jegybevételtől esik el a ház és így közvetve a költségvetés is. Az általa újonnan felvett, illetve szerződtetett munkatársai számos esetben baráti és ismeretségi köréből kerültek ki: a fotós, a marketingigazgató, a stratégiai igazgató – ez utóbbi poszt korábban nem is létezett. Miközben az intézményben szigorú létszámstop van, meghatározatlan idejű, közalkalmazotti jogviszonyba szerződtetett produkciós tanácsadót, marketingvezetőt, valamint a NEFMI minisztere kabinetfőnökének fiát, külsős jogi tanácsadóként.

Az Operaház főigazgatói pályázat bírálóbizottságával kapcsolatban a levélírók rávilágítottak: a miniszter képviseletében a bírálóbizottság tagja Pakucs János, aki az Operabarátok Alapítvány felügyelő-bizottságának elnöke, amely posztra Horváth Ádám jelölte. Pakucs János az Olajterv-Holding Kft. ügyvezető igazgatója és dr. Papp Géza közeli munkatársa. Utóbbi az Olajterv Management Zrt. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója és Horváth Ádám feleségének nagybátyja.

Mivel a Magyar Állami Operaházban az adminisztráció lehetetlenül bonyolult, és a vezetőség késlelteti a szerződések időben való aláírását, így a fellépő vendégművészek érvényes munkaszerződés nélkül teljesítik a próbákat és az előadásokat, kifizetésük akár fél évet, vagy még többet csúszik. Március óta ráadásul nincs az Operaháznak műszaki igazgatója. A jelenlegi megbízott vezetés nem riad vissza a verbális erőszaktól és a jogellenes nyomásgyakorlástól – fogalmaz a levél. Ilyen például a közalkalmazott művészek által jelenleg teljesített előadások kifizetése, amit csak jogszerűtlen, utólag történő szerződésmódosítást követően hajlandóak rendezni.

Frankó Tünde személyesen is elbeszélgetett Horváth Ádámmal, mivel a Közalkalmazotti Tanács elnöke ellen bizalmatlansági indítványt nyújtottak be, amit 271 közalkalmazott írt alá. A levél szerint Horváth Ádám közölte: a minisztérium minden aláírót egyenként felhív majd, hogy ellenőrizzék, valóban ők írták alá a levelet.

A kijelentésekkel megkerestük az érintettet. Horváth Ádám válaszlevelében kifejtette: „minden olyan vádat, amely szerint a Magyar Állami Operaház antidemokratikusan, félelemkeltő módszerek alkalmazásával, jogellenes nyomásgyakorlással, verbális erőszakkal működik, a leghatározottabban visszautasítok! Úgy gondolom, hogy ezt sok minden más mellett az is bizonyítja, hogy nyugodt szívvel lehet valótlant állítani, és ezen állításoknak a házon belül semmilyen retorziója nem észlelhető. A Magyar Állami Operaházban az elmúlt 10-15 évben számtalan vezetőváltást éltünk át. Ezen váltások fő katalizátora az aláírásokat gyűjtő, »rettegő« társulat volt. Ez a két dolog már önmagában véve is paradoxon”. A fő­igaz­gató így folytatta levelét: „Az Operaház 450 millió forint hiányt hozott át a 2010-es évről. Ehhez hozzájött a minisztérium által elrendelt 690 milliós zárolás. Ennek ellenére minden fizetés időben utalásra került! Folyamatosan érkeznek hozzánk olyan munkavállalói csoportok, amelyek képviselői visszamenőlegesen kérik az előző vezetés által nem kifizetett összegek rendezését. Ezek a kérések 2008-2009-es évekre is kiterjednek, de ezeket is rendeztük. A műszaki igazgató feladatait jelenleg a műszaki végzettséggel rendelkező ügyvezető igazgató látja el. A státusz nyílt pályáztatására sor kerül, amely az új főigazgató kompetenciája. Visszautasítom Frankó Tünde művésznő azon állítását is, amely szerint rokonaimat alkalmazom az Operaházban. És leszögezem: nem rendelkezem saját páhollyal. Protokoll célra van fönntartva egy páholy az EU-elnökség idején nemzetközi kormánytisztviselőknek, illetve hazai kormánytagoknak. Az előadás napján déli 12 óra után eladhatóak ezen jegyek is, ha addig nem érkezik igény rájuk. Az állítólagos 271 munkavállaló minisztérium által való hívása teljes kitaláció, és ellentmond minden józan gondolkodásnak!”

Mindezekre Frankó Tünde a következőket reagálta: „a Horváth Ádámmal folytatott személyes beszélgetésemnek fültanúja is van, a 271 aláírás közjegyzővel hitelesített, tehát nem állítólagosak. A két páhollyal kapcsolatban: a 10-est 14 óra után, a 11-est 18 óra után lehet csak értékesíteni. A fellépők szerződése sok esetben nincs aláírva, van olyan kolléga, aki ügyvédi felszólítást eszközölt”.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!