Izlandi amazon

 

Főállásban kórust vezet az ötvenes, pirospozsgásan mosolygós Halla (Halldóra Geirharðsdóttir), titokban Földanya álnéven szabotálja egy alumíniumkohó teljes áramellátását, hogy az izlandi természetet megmentse. Nappalijában életnagyságú Gandhiés Mandela-poszterek – ő szó szerint veszi, hogy maga legyen a változás –, a pincéje pedig akár Batman barlangja, tele szuperhős kütyükkel és rejtjeles tervekkel a szabotázsakciókra.

Magányos harcos (az amazon túl közhelyes kifejezés rá), de ha kell, talál támogatókat a rokonok közt – hiszen a csöpp szigeten mindenki feltételezett rokon. Még az álszent politikusok is, akik a kínaiak kezére játszanák az erőművet, és a Földanyát Anders Breivikkel próbálják összemosni a médiában. No és a rendőrök, akik folyton elhurcolják az első, fehérnél kicsit is sötétebb bőrű biciklis turistát (migráncsot) a tett helyszínéről, és hőkamerás drónokkal keresik a fekete, vulkáni tájban ezt a „nyájától elkóborolt bárányt”.

Így látja hazáját és honfitársait Benedikt Erlingsson színész-rendező, aki gyakorlottan egyensúlyoz művész- és közönségfilm, akció és vígjáték, kritika és önirónia közt. Egyszerre szórakoztató, elgondolkodtató és felpaprikázó alkotást ad nekünk, finoman emlékeztetve, hogy kicsit több felelősséget kellene vállalnunk a környezetünkért és egymásért. Halla azért jó példa, mert nem unalmában vagy hiánypótlásként keres ügyet, amiért harcolhat. Az ő élete mondhatni teljes (bár gyereke nincs, de szeretne örökbe fogadni), és őszintén hisz abban, hogy jót cselekszik. A  módszereivel lehetne vitatkozni, de azzal nem, hogy drasztikus lépésekre van szükség a felocsúdáshoz. Ehhez pedig elkerülhetetlen az önreflexió, mint a háromtagú viking zenekar és az ukrán asszonykórus, akiket Halla úton-útfélen megpillant, és amitől elbűvölően meseszerű, de cseppet sem szürreális ez a különleges filmes csemege. 

FOTÓ: CIRKOFILM  

 

Címkék: kritika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!