Jakupcsek Plusz, ATV

 

Sem tematikájában, sem megjelenésében nem ad nemhogy pluszt, de újat sem. A sokat látott műsorvezető kiegészülve egy társkérdezővel, két témáról beszélget a meghívott szakértőkkel – egy órán keresztül, főműsoridőben. Közérzeti talkshow-nak aposztrofálják, ám az első három adás fényében ez eufemizmusnak tűnik. A műsor főcíme kísértetiesen hasonlít a szintén ATV-s #Bochkoréra, csak itt természetesen Jakupcsek ül egy robogón, és száguld át a városon. A stúdióban a Duna látképe adja a hátteret, ami igen elcsépelt látványelem, cserébe a kékes-zöldes-arany, art decóra hajazó díszlet nem több ízléstelen katyvasznál. A stúdióban persze nézők ülnek, tapsolnak, amikor kell, de csak a fejük búbját látni.

A legelső adás egyik témája a válás volt, a másik a fapados légitársaságok. A kérdezőtárs Szabó Sipos Barnabás színész, aki azonban alig szólalt meg. Érthetetlen, hogy egy új műsor első adása miért a válást próbálja körüljárni, pláne úgy, hogy semmi megrázóval, meglepővel vagy újdonsággal nem szolgál. Kedden az elvándorlók voltak terítéken, az legalább aktuális felvetés. Sváby András és hű Karcsikája (kiskutya) ültek Jakupcsek mellett. Jó lett volna valamilyen vizuális elem, ami megmutatta volna, hogy például eddig hányan mentek külföldre, mely országokban tanul, dolgozik a legtöbb magyar. Az egyetlen vizualitás a „maradj itthon, magyar!” felirat volt a képernyő alján, az viszont hibásan, vessző nélkül. Ám örvendetes, hogy három nő ült a szakértői kanapén: Pistyur Veronika, a Bridge Budapest alapítója, Benkő Katalin, a Prezi HR-managere és Nemes Orsolya, a Milestone Institute munkaügyi vezetője. Az első három adás közül ebben a 30 perces blokkban hangzottak el érdekes, informatív mondatok.

Szerdán érthetetlen, miért, de a házassági szerződés volt az egyik téma. A másik a digitális detox, a közösségimédia-függőség. Ebben a blokkban a két írónőnek (Nagy Réka, Szentesi Éva) voltak értékelhető felvetései.

Talán jövő héten elindul a műsor a plusz felé.

Címkék: kritika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!