Ha jön az ősz, a természet színei beköltöznek a kiállítótermekbe, jelezve, hogy elérkezett a fotóhónap és egészen december 4-ig tart.

 
Daróczi Csaba: Szeánsz

Az ezredforduló óta kétévenként rendezik meg a Magyar Fotóművész Szövetség országos fesztiválját. Az érdeklődést mutatja a növekvő nézőszám: legutóbb százezren voltak kíváncsiak az eseményre. Idén 60 kiállítás várja a látogatókat érdeklődőket, még az állatkertben is, ahol nemcsak a modellhez lehet hasonlítani a képeket, de a vízi szörny is felfedezhető a tatai tóban. Az idei tárlatok rendező elve ugyanis a fikció és valóság viszonya – szinkronban az európai fotóhónap rendezvényeivel, így a bécsi és a pozsonyi kiállításokkal, amelyeket ugyanebben az időben tartanak. Az osztrák fotókból ízelítőt kapunk a budapesti Osztrák Kulturális Fórumban, sőt a kortárs görög fotó is bemutatkozik a Fugában.

A fesztivál programját gazdagítja Balogh Rudolf és a szegedi Kárász Judit emlékkiállítás anyaga az Országos Széchényi Könyvtárban, illetve az Osztrák Kulturális Fórumban, valamint a fiatal fotósok stúdiójának a kecskeméti Fotográfiai Múzeumban bemutatott 35 éves munkája. A fotó technikai oldala iránt érdeklődőknek nyújthat élményt a Polaroid 65 és a Pixelszag című tárlat a Mai Manó Házban. Aki pedig a világ élvonalába tartozó természetfotót szereti, az megtalálja az Év képét a Magyar Természettudományi Múzeumban. Az irodalombarátok számára is érdekesek lehetnek többek közt Nádas Péter fotói a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Mindezekről bővebben ad tájékoztatást a fesztivál katalógusa, honlapja: www.fotohonap.hu

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!