Bakos Piroska nászútja után ismét Híradót vezet az MTV-n és a riporterkedéssel sem hagy fel. Vasárnap esténként pedig a Magyar Televízió zenekarával, a Szabadság tér 17-tel próbál; legközelebb augusztus 22-én lépnek fel Szombathelyen, a Savaria Történelmi Karneválon.

 

 

– Még mindig skálázom a folyosón a híradós műsorvezetésem előtt. Annyira megszokták már a kollégák, hogy ha nem hallják az áriáimat, megkérdezik nincs-e valami baj – meséli. – Már régóta divat, hogy karácsonykor és szilveszterkor egy-egy produkció erejéig összegyűlnek az MTV-ben azok, akik tudnak énekelni, vagy játszanak valamilyen hangszeren. Zenekarvezetőnk, a dobon játszó Tamás Lukács (Luki) ötlete volt, hogy álljunk ki együtt, csupán egyetlen alkalomra, mikor otthagytuk a régi székházat. A búcsúztatón azonban olyan jól érzetük magunkat és olyan sikerünk volt, hogy úgy gondoltuk, a jövőben is érdemes lenne együtt próbálni, akár fellépéseket szervezni. Mindenki hoz magával ötleteket és megszavazzuk, melyik számokat játsszuk el. A dalokat saját ízlésünkhöz igazítjuk, nem az eredeti felvételeket másoljuk. Tízen vagyunk, mindenki más beosztásban dolgozik, ezért nagyon nehéz megszervezni a próbákat. Legközelebb például vasárnap este próbálunk – részletezte Piroska az alakulás körülményeit. – A tempós, rockos nótákat és a slágereket szeretem. Saját számunk még nincs, de volt már róla szó – talán ha kicsit több időt tudnánk a zenekarra fordítani. A vb-dal persze félig-meddig a miénk, igaz, hogy az angol verziót dolgoztuk át. Akik csak a tévéből ismernek, meglepődnek a fellépéseken, milyen vidám, pajkos lány vagyok a színpadon. A Híradóban nem mosolyoghatok annyit, mint szeretnék, de azért mindent megpróbálok – ígérte. Bakos Piroska sokkal lazábbnak érzi magát a stúdióban. – Ha fáradt vagyok, vagy azon kapom magam, hogy máshol járok fejben, azonnal magamra parancsolok. Lehet, hogy baki nélkül végig tudnám mondani a szövegemet akkor is, ha nem élnék együtt az adással, de ez abban a pillanatban kiderülne. Rendszeresen ugyan nem nézem vissza magam, de ha úgy érzem, nagyon jó, vagy pocsék napot fogtam ki, kíváncsi leszek, milyennek látszottam kívülről. Azt hiszem, változtam és ezt visszajelzések is megerősítik. Sikerült annyira ellazulnom, hogy otthonosan érezzem magam műsorvezetés közben. Sokat segített az is, hogy már jobban ismerem önmagam és tovább tudok koncentrálni – magyarázta a tévés, aki nyáron többet dolgozik műsorvezetőként, de riporterkedik is. – Nemrég eltűntem egy kis időre, pontosabban nászúton voltam… – mosolyodott el. – Ha sokat ülök a stúdióban, hiányozni kezd a terepmunka, mert szeretek a dolgok sűrűjében lenni. De egy idő után a képernyőre is vágyom, ezért az a beosztás a legjobb, amikor felváltva dolgozhatok mindkét műfajban – taglalta. Két évvel ezelőtt, a foci Eb után Bakos Piroska megjósolta nekem, hogy a nyugati tévécsatornákhoz hasonlóan, Magyarországon is veszít majd merevségéből a közszolgálati Híradó. – Amikor bekerültem, a lányok még zakót viseltek a műsorvezetés alatt. Ma már nem ilyen szigorúak az öltözködési szabályok, sőt, nyáron kifejezetten arra törekszünk, hogy egy kicsit lezsernek, lazának tűnjünk a képernyőn.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!