A Bozsik Yvette rendezte/koreografálta mesemusicalben senki és semmi nem az, mint aminek látszik. Jobban mondva, aminek látszania illene. Pedig a Jörg Hilbert és Felix Janosa jegyezte darabban többé-kevésbé mindenki igyekszik megfelelni szerepkörének és az elvárásoknak, ám megfosztva legfőbb attribútumától, legnagyobb igyekezetében is csupán a látszatot tudja megteremteni.
– A király elfuserált; a kísértet, bár kötelességtudón ijesztget, maga is ijedős; a házisárkány (Szabó Győző az előadás legjobbja) ugyan néha tüzet okád, jámbor és gyermekded. A lépcsősor a semmibe vezet, a Páncélvár összetákolt bádog, a szardíniás doboz ágy, a májkrémes konzerv szék. A címszereplő Rozsda lovag pedig gyáva, ráadásul nagydolga végeztével ismerjük meg. Hőst ennél galádabbul deheroizálni ritkán látni.
Bozsik vérbeli színházcsináló, mindig komplexen gondolkodik: látványban, zenében, effektekben. Mindamellett ötletteli előadásából az irónia sem hiányzik, és most is stíluskavalkádot teremt (burleszktől a rapig) játékosan összebolondítva. Így bár igazi történet híján vagyunk, remekül szórakozunk.
Családi színházat ígér a Thália Színház, és Star Wars-os jeleneteivel, hatalommal szembeni viszonyokkal, nyelvi humorral meg is kapjuk azt.
A mesehősök viszont akkor igazán boldogok és felszabadultak, amikor a vár falain belül végre olyanok lehetnek, amilyenek valójában. Mert ott hibáikkal, hiányaikkal együtt fogadják el őket. Ilyenkor életöröm sugárzik. Mint ahogy az egész előadásból is. Az ember szívesen beköltözne közéjük. Rozsdásodjunk bátran!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
