A lét, a gondolkodás, a társas kapcsolatok speciális alakulástörténete alapján a nyugati fehér civilizáció végnapjait prognosztizálják sokan – ám kevesen olyan provokatív módon, mint a Reunion szigetén született francia író, költő, rendező.
Nagy szerencse, hogy Tarlós István főpolgármester nem érzi magához közelinek(?) a 20. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégének erkölcsét(?), máskülönben piszkavassal söpörnénk le polcainkról Houellebecq négy magyarul megjelent regényét. S bár a Budapest Nagydíj átadása alkalmából a szerző honi kiadója inkább egy hosszú elbeszélést (kisregényt) jelentetett meg, semmint végre kihozta volna első (nagy)regényét „A harci terület kiterjesztése”, sebaj, a hatalmas sikert elért Elemi részecskék és A csúcson közötti ujjgyakorlat még így is üdítő színfolt a kortárs irodalmi palettán.
Az intellektuális, önreflexív, szókimondó és főleg végtelenül magányos és kiábrándult elbeszélőnk – unalmát enyhítendő – a Kanáriszigetekre utazik 2000 januárjában. Már az úti cél kiválasztásának procedúrája is jócskán kritikusnak mutatkozik – látszólag a muszlimokról, nőkről, valójában – az européer karakter kilátástalanságáról, de a metaforaként kezelt turizmus örve alatt aztán az egyes nemzeti – Mark Twain-i hagyományokon nyugvó – karikírozott jellegzetességek is megkapják a magukét. (Hála égnek a magyar nem utazik, és az író, ahogy a franciák többsége általában, csak sejtik, hogy van ilyen népség valahol…) A kietlen Lanzarote szigete az emberi út végét (is) jelzi, egyben egy (az embereket teremtő) földönkívülieket váró, szexuálisan szabatos szekta központjaként szolgál – mintegy továbblépési lehetőségként… a pedofíliához. Szóval Houellebecqnél itt sincs kiút – a nyaralás bármennyire is kilépésnek tűnik a hétköznapokból, valójában nincs ilyen lehetőség. Útikönyvnek is kiváló!
Michel Houellebecq, Lanzarote. Ford. Tótfalusi Ágnes, Budapest, Magvető, 2013. 94 o.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!