Három évtizeddel ezelőtt, 1987-ben nyitotta meg kapuit a Vasarely Múzeum az óbudai Zichy-kastélyban, a gyönyörű barokk épület azonban nagyon rossz állapotban volt.

 
A Vasarely-kiállításon

Most egyéves felújítás után ad újra otthont a legjelentősebb op-art művész, Viktor Vasarely műveinek, amelyek szinte sugároznak a fehérre festett falak és izgalmas terek között. A termek sora végigkíséri a látogatót Vasarely egész életművén, a még tanulóként készített rajzoktól egészen a kiforrott opart művekig. Izgalmas kitekintés és kordokumentum a plakáttervek és megvalósult hirdetések sora, amelyeket a művész még a harmincas években reklámgrafikusként készített. Szintén különlegességnek számítanak a gyönyörű selyemsáltervek, amelyek megvalósulásait ma is büszkén vetne a vállára bármelyik nő.

Érdekes végignézni, hogy milyen korszakokon ment végig Vasarely, mielőtt rátalált arra az útra, amiben igazán eredetit és átütőt tudott alkotni. És ez nem azt jelenti, hogy ne lett volna akkor is nagyszerű művész, ha megmarad a figuratív ábrázolásnál, bár ő maga ezt az időszakát, a festészet világában tett első kirándulásait tévútnak tekintette.

Az embert mégis az optikai illúziókkal kísérletező festményekkel körberakott tágas, napfényes terekben érinti meg Vasarely tehetsége. A kinetikus festmények megmozdulnak, kidomborodnak vagy éppen besüllyednek, a néző nem maradhat passzív befogadó. Mindehhez képest már csak hab a tortán, hogy a kiállításon olyan különlegességek is megtalálhatók, mint a művész által készített üveg sakktábla geometrikus figurákkal. Az újonnan megnyitott kiállítás a legújabb technológiákat is használja, a kihelyezett virtuális szemüveget felvéve gyakorlatilag egy Vasarely-festmény belsejében, egy új dimenzióban találjuk magunkat.

A magyar származású művész alkotásaira még akkor is érdemes időről időre újra rácsodálkozni, ha az általa teremtett képi világ ma már a mindennapjaink része.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!