A Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztiválon Al Ghaoui Hesna alkotása a Színes riport kategóriában első helyen végzett. A kategória zsűrielnöke világszínvonalúnak minősítette az MTV riporterének munkáját.

 

A félig szíriai származású, de Magyarországon született Al Ghaoui Hesna a Gázai övezet ostromáról készített riportfilmet. – Szepesi Dávid operatőr kollégámmal 2008 utolsó napjaiban indultunk Izraelbe. Gyorsan reagáltunk az izraeli- palesztin fegyveres konfliktusra, a harcok negyedik napjáról már tudósítottuk a Magyar Televízió nézőit. Ez volt a legfurcsább szilveszterem, hiszen a fronton töltöttem az új évet – mondja a riporter. – Háborús naplót készítettünk, amely nemcsak a harcokról, hanem rólunk, újságírókról is szólt. Történelmi eseményről beszélhettünk ugyanis, a sajtó képviselőit az izraeli hatóságok teljesen kizárták az hadszíntérről. A háború szélén toporogtunk, több mint száz kollégámmal. Az izraeli légierő folyamatosan bombázta a területet, de erről képanyagot csak a bent dolgozó palesztin operatőrök készíthettek – meséli. A határ melletti sáv sem volt teljesen veszélytelen, tudósításuk helyszínén gyakran hajnali légiriadóra ébredtek. – Két héten keresztül minden este bejelentkeztem a Híradóba, és gyakran Az Estébe és a reggeli műsorokba is. Megpróbáltam bemutatni, milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy tévéstábnak ahhoz, hogy háborúról tudósítson. Mikor kell golyóálló mellényt hordani, mikor nem szabad abban mutatkozni a kamera előtt. Sokan esnek abba a hibába, hogy eltúlozzák a harci készültség ábrázolását, ezzel aláásva a riport hitelességét. Azt is megtudhatták nézőink, hogyan lehet kereket cserélni a harctéren, ha lerobban az autónk, vagy mit lehet kezdeni egy lemerült akkumulátorral, miközben könnygázgránátot vetnek be közvetlenül mellettünk – idézi fel az izgalmakat. Általában akkor van képernyőn, amikor külföldön forgat, de Al Ghaoui Hesna nem csak tudósítóként dolgozik. – Az utak közt szerkesztéssel, háttérmunkával telnek a napjaim az MTV-ben. Izgalmas témákat, vagy új úti célokat keresek. A műsorvezetést egyelőre abbahagytam. A Nappalinál eltöltött év vidám korszak volt, annak ellenére, hogy nem egyszerű két órás, élő adást vezetni, koordinálni. De nagyon sok jó emlék megmaradt, több vendégemmel máig is tartom a kapcsolatot – mondja. A Magyar Televízió riportere nem tudja, mi lesz a következő úti célja. – Úgy érzem, a külpolitika egyre kevesebb felületet kap Magyarországon. Örülök, ha felfigyelnek egy-egy munkámra, mert a külpolitikát igenis fel lehet dolgozni fogyaszthatóan, érdekesen.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!