Csecsemőknek ugyanúgy játszanak, mint kamaszoknak a május 7-től 12-ig tartó VI. Kaposvári Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Biennálén. A mindig komoly értékeket felvonultató rendezvénysorozat versenyprogramjának megtartása még néhány héttel ezelőtt is kétséges volt.
Bár itthon is szerencsésen terjed az egészen piciknek való játék, még mindig bizonygatásra szorul: van értelme pelenkásokat hívni a színházba. A biennálén szereplő, a kísérletezéstől soha nem félő kecskeméti Ciróka Bábszínház például 0-4 éves korig ajánlja ilyen jellegű produkcióját. Nálunk Novák János, a Kolibri Színház igazgatója, aki a kaposvári rendezvénysorozatnak is atyamestere, honosította meg külföldi minta alapján ezt az előadástípust. Az általa bábokkal, tárgyakkal rendezett Toda, amelynek már külhonban is kiadós sikere volt, vagy az Orbán Ottó versei felhasználásával készült kép- és hangfantázia, a Tekergő, levehetetlen a repertoárról, ahogy a Bozsik Yvette által koreografált, állatokat, növényeket megelevenítő Négy évszak is. Ez az előadástípus két rövid részből áll, az első, maga a produkció, mintegy fél óra, a másodikban a csemeték bemehetnek, betotyoghatnak, bemászhatnak a színpadra, ahol a színészek segítségével bármit kézbe vehetnek, kipróbálhatnak.
A Magyarországon működő tizenhárom, önkormányzatok által fenntartott bábszínházban már több hasonló produkció született. A két évvel ezelőtti biennálén, a szintén sok mindent kipróbáló, győri Vaskakas Bábszínház Cinege, cinege, kismadár című produkciója aratott például méltó sikert ebben a műfajban. Játszott benne a fiatal bábos, Tengely Gábor, aki remek rendezővé nőtte ki magát, a következő szezonban már a Nemzetiben rendezi a Csongor és Tündét. Most Kaposváron a Színház- és Filmművészeti Egyetem növendékeivel színpadra állított Olympos High School kerül színre, amelyben a görög mitológiát idézi meg, virgonc elevenséggel, groteszk humorral, a közönséget az egyetem különböző helyszínein vándoroltatva, mintha a világot fedeznék fel. Játékos fantáziával olyan korosztály tagjaihoz hoz közel értékeket, akik számára ezek távolinak tűnhetnek. Tíz éven felülieknek ajánlják ezt a produkciót, de például a Szputnyik Hajózási Társaság a maga Antigoné verzióját már tizennégy éven felülieknek. Csakúgy, mint a Nézőművészeti Kft. A gyávát, ami a tavalyi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle egyik fődíjasa volt.
Egyik évben ugyanis a budapesti Marczibányi Téri Művelődési Központban van gyermekszínházi mustra, a másikban pedig Kaposvárott. A gyáva most oda is átvándorol, Kovács Krisztián megdöbbentő erővel olyan srácot alakít benne, akit mindinkább hatalmába kerít a drog, és valószínűleg menthetetlenül rohan bele a totális önpusztításba. Scherer Péter, aki egyben a darab rendezője is, adja a rémisztően értetlen, mindent hárító apját. Ezt a letaglózó, de mégis fájdalmas humorral teli, vallomásos előadást beszélgetés követi a nézőkkel.
Gyakran van beszélgetés a Nemzeti Színház Náthán gyermekei című előadása után is, amely szintén szerepel a biennálén, és leginkább kamaszoknak ajánlható. Ez Lessing Bölcs Náthán című remekművének sajátos, Ulrich Hub által egyórásra kurtított, átdolgozott, de mégsem rémisztően megcsonkított változata. Az előítéletességről és az ezzel abszolút összefüggő hatalmi manipulációkról beszél, Grigor Attila rendezésében, olyan jelentős színészekkel, mint Kulka János, Sinkó László, Hollósi Frigyes. Ezzel folytatja azt a kaposvári Csiky Gergely Színház fénykorában elkezdett szokást, hogy a legjobb színészek játszanak gyerek- és ifjúsági közönségnek.
Szerencsére többfelé rákaptak ennek az ízére, például a Stúdió „K” Fodor Tamás által rendezett, a bábokat mindig úgy mozgató előadásai, hogy a színészek is végig látszanak, és többértelmű kölcsönhatásba kerülnek az általuk megelevenített figurákkal, biztos befutónak szoktak számítani. Így volt ez például a Zalán Tibor által írt, erőteljesen áthallásos, Rettentő görög vitéz esetében is. Fodor ugyanis úgy rendez gyerekeknek, hogy a felnőttek is értsenek belőle. Hogy a szintén Zalán szerzőségével idén bemutatott Szamár a torony tetején miért nincs ott a biennálén, azt nem értem. És ugyancsak hiányérzetet kelt, hogy fontos családi bábszínházak, egyéb kis társulások, vagy akár egyszemélyes formációk hiányoznak a biennáléról. Nincs ott például a Figurina Animációs Kisszínpad, amelynek művészei a tárgymozgatás mesterei, és vagy negyedszázadnyi vándorlás meg a saját lakásukban való játszás után, egy garázsból színházat alakítottak ki a második kerületi Retek utcában. Nincs a kifogyhatatlan fantáziájú, valamennyi bábtechnikát használó, olyan klasszikus műveket, mint például a János vitézt, A helység kalapácsát, a Csongor és Tündét is eredeti módon feldolgozó, pécsi illetőségű Márkus Színház. Nincs Bartha Antal huncutul eleven Paprika Jancsi játéka, és Pályi János, aki a közelmúltban éppen Kaposváron szervezett bábszínházat, sem játszik, pedig Vitéz Lászlóval, a Kossuth-díjas Kemény Henrik halála óta, a hagyományt őrizve, de mégis megújítva, ő tudja legjobban palacsintasütővel püfölni a csokipofa ördögöket. Tán azért alakult ez így, mert szinte az utolsó pillanatban jött össze annyi támogatás, hogy egyáltalán megtartható legyen a mindig komoly értékeket felvonultató biennálé versenyprogramja.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
