A színház a templomokhoz hasonlóan az istenek lakhelye, ezért épülete szakrális. Azonban a démonok is előszeretettel látogatják, egyedül a babonák segítenek a távoltartásukban. Ha valaki új színházhoz kerül, fel kell állnia a színpadra, és egy darab szenet dobni a karzatra. Ha nincs karzat, ne próbálkozzunk, mert már az első olvasópróba előtt kirúgnak.
A színházi macska szerencsét hoz, de ha keresztülfut a színen előadás alatt, az nagy szerencsétlenséget jelent. A macskáknak tulajdonított mágikus hatalmat nem kell különösebben ecsetelni, és az is egyértelmű, miért nem jó, ha a színpadon ólálkodnak.
Kiss Manyi vérbeli színésznőként a fekete cicát tartotta a világ legjobb kabalájának.
Néhány színdarab alapvetően balszerencsés. Osborne Dühöngő ifjúságát például rendre szerelmespárokkal játszatják el, akik aztán legtöbbször szakítanak is a próbák vagy az előadások alatt.
A legszerencsétlenebb dráma a Macbeth, melynek a címét se szabad kiejteni a teátrum épületében (helyette a Skót darab elnevezést használják). Ha valakinek mégis elhagyná száját az átkozott cím, azonnal kirohan az utcára, hármat perdül, egyet köp, és átkozódik egy keveset. Csak a megfelelő sorrend betartása után térhet vissza a színházba. Ez a szokás onnan eredeztethető, hogy régen a vészbanyákat – legalábbis a legenda szerint – valódi boszorkányok alakították, így átkuk ténylegesen megfogant. Másrészt a darab történetében se szeri, se száma a pályájukat elhagyó, szerepükbe belebukó színészeknek. Már röviddel az 1611-es ősbemutató után a Lady Macbethet játszó színész megbetegedett és meghalt. Ez annyira elszomorította I. Jakab királyt, hogy öt évre betiltotta a darabot. 1672-ben aztán a Macbethet játszó színész valóban leszúrta a színpadon a Duncant alakító kollégát Amsterdamban. 1721-ben a katonaságnak kellett rendet teremtenie Londonban, amikor „Macbeth” karddal nekirontott néhány gúnyolódó nézőnek. 1849-ben pedig zendülés tört ki az előadáson New Yorkban, melyben harmincegy embert tapostak agyon, hogy csak a legkirívóbb incidenseket említsem.
A színészek már a szereptanuláskor elkezdik befolyásolni a sorsot: gyakran a párnájuk alá rakják elalvás előtt a szövegkönyvet, hogy könnyebben megtanulják. Szerencsés megoldás, hiszen ha fel-alá járkálnak, az a veszély fenyegeti őket, hogy esetleg leejtik példányukat, és akkor szinte biztos, hogy megbuknak a szerepben. Ez akkor is megtörténhet, ha valaki más ejti le. Ilyenkor a teátrista ráugrik és megtapossa, hogy elűzze az ártó szellemeket. Itthon a leejtett „szerepet” más is felveheti, és ezáltal megszerzi az alakítást. Az igazán ártó szellemek azonban a színész távollétében ejtik le a példányt…
A kellékek is fontos szerepet játszanak a produkció életében, ezért gondosan kell összeválogatni őket.
Például ha csomó kerül a színpadi függönyre, az valami ördöginek a hírnöke. A színpadon tilos élő virágot tartani: az allergiás tüsszögés tönkreteheti az előadást, és a költségvetést sem kíméli.
Valódi pénz sem játszhat színpadon, leginkább azért, hogy ne lopják el.
Kabos Gyula üres pénztárcával járkált a színházban. Így a kollégák hiába próbáltak tőle kölcsönkérni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
