Novemberben a Don Carlos előadásában Posa márkiként lesz bemutatója az Új Színházban Cserhalmi Györgynek. Videoüzenetében
a színház ügyéről beszélt, s borzalmasakat, nyomdafestéket nem tűrő dolgokat gondol Dörner György kinevezéséről.

 
Cserhalmi György (Lakos Gábor felvétele)

– Furcsa helyzet, hogy az Új Színházban játszik, hiszen éppen azért ment el, mert Márta István jött igazgatónak Székely Gábor helyére. Most Márta hívta?

– Bagó Berci rendező hívott. Mártához semmiféle kötődésem, közöm nincsen, sőt…

– De beszéltek egymással?

– Persze, annyit mondott, hogy örül.

– És erre ön?

– Hát persze, hogy én is örültem, de Márta Pistának nem fogok örülni, csak magának a helyzetnek.

– Közben mégis úgy alakult, hogy magáért az Új Színházért kiállt egy videoüzenetben (www.aznemlehet.net).

– Én abban az üzenetben az Új Színházról egy szót sem ejtettem.

– A mostani szituációban ez az üzenet mégis így hat.

– Ha így hat, akkor ennek nagyon örülök, mert Székely Gábor is, akit Mártával takarítottak el az Új Színházból, aláírta a tiltakozást. Én egy pillanatig sem gondoltam, hogy Márta Pista mellett állok ki. Van egy társulat, egy színház, amelyik valamilyen járható úton jár, ahol a kollégáim dolgoznak.

– Dörner György igazgatói kinevezéséről mit gondol?

– Borzalmasakat. Nem tűr nyomdafestéket, amit gondolok. Semmi nem stimmel. Maga a pályázat nem pályázat. Se külcsín, se belbecs szempontjából nem áll a lábán. Az a lózung, hogy a magyar dráma színháza kezd bedőlni, mert már több drámaíró és jogutód, igen helyesen, tiltakozik. Hihetetlen, hogy így a halottak is bele tudnak szólni a témába. Ez számomra a legmegrázóbb.

– Érez fasiszta veszélyt?

– Nyilas veszélyt érzek, van egy réteg, amelyiknek erre igénye van. Hullámokat gerjeszt maga körül és megpróbál megnyerni magának minél több rendezetlen gondolatú embert.

– Az európai parlamenti választáson a Lehet Más a Politika színeiben huszadik helyen indult a listán. Változhat a politika?

– Besegítettem valakiknek, mert minél több párt van a parlamentben, annál inkább képviselik a lakosságot. Nem hiszem, hogy két-három-négy párt lefedi mindnyájunk közös vágyait. De közömbös volt, hányadik helyen szerepelek a listán, mert úgysem ültem volna be a parlamentbe. Nem az a hely, ahová vágyom. Ha a képviselők bekomorodnak, beszomorodnak, besavanyodnak abba a stílusba, ami a parlamentben dúl, nem fog változni semmi. Azt mondanám, hogy tessék szíves lenni mosolyogni, ha még nem felejtettek el.

– Ön tud viszonylag sokszor mosolyogni?

– Most is, hogy beszélgetek önnel, mosolygok. És ez nem véletlen, hanem elhatározás is. Én nem fogok vicsorogni, mert az taszító.

– Foglalkoztatja a halál?

– Kit nem foglalkoztat? Már a négy-ötéves gyerek is megrendül, amikor elmegy a nagymami, nagypapi.

– Nem is olyan régen beszélt az öregedésről, és arról, hogy milyen széppé válhat egy öreg arc, például Jean Gabiné vagy Makláry Zoltáné. Miközben pár éve még vígjátéki Don Juant játszott a Mirandolinában, amit A fogadósnő címmel adtak.

– Nézze! Az embernek lehetnek szerencsésebb génjei, és ezek tükröződhetnek az arcán. Az anyám kilencvenéves, és letagadhat húszat. Én hatvanhárom éves vagyok, és pont annyinak látom magam, de mások azt mondják, hogy még mindig van bennem valami kölykös.

– Filmben szerepelt mostanában?

– Befejeztem egyet. Nagyon szeretnék róla beszélni, de nem kaptam rá engedélyt. Az a munkacíme, hogy Drága besúgó barátaim. Most vannak az utómunkálatok, aztán majd csak bemutatják Magyaror­szágon is.

– Nem Magyaror­szá­gon készült?

– De, csak ez kínos dolog. Kénytelenek vagyunk az utómunkálatokat Berlinben befejezni, mert Magyarországon nincs rá pénz. Így magyar–német koprodukció lesz egy magyar filmből.

– Kinek a filmje?

– Cserhalmi Sáráé.

– Érdekes lehetett, hogy a lánya instruálta.

– Én mindig nagyon instrukciókövető vagyok. Tehát alázatosféle színésznek számítok. És ő jókat mondott, fölkészült volt, pontosan tudta, mit kíván tőlünk. Egyikünk sem az apa-lány viszonyból indult ki, ő a főnök, azt kellett csinálnom, amit ő látni szeretne.

– Miért él a Balaton-felvidéken?

– Mert ott érzem jól magam. Bár a vidéki élet az utóbbi években teljesen átalakult. Kicsit reménytelen, kicsit ijesztő. Huszonkét éve lakom ott, ez alatt minden a szemem előtt történt. Csak ezt látni is lehet, mert olyan kevesen vagyunk. Budapesten az ember sok mindent nem lát, aztán egyszer csak mellbe vágja a változás.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!