Hogyan győzi le az alkotó kéz az anyagot, hogyan vezet formát egy olyan fémbe, amelyről elsősorban sosem a szépség és a művészet, hanem a funkció és a hidegség jut eszünkbe – ezzel szembesülhet az ember újra meg újra, ha a kecskeméti acélszobrász alkotótelep munkáit nézi.
Márpedig van mit nézni: idén már tizedik alkalommal rendezték meg a Kecskeméti Acélszobrászati Szimpoziont, a KASZ-t. Ez alatt a tíz év alatt a KÉSZ Ipari Park acélszerkezet-gyártó bázisán kialakított műhelyekben, a gyár eszközparkjával rengeteg művész kipróbálhatta, hogy hogyan bánik a fémmel, az elkészült műveket pedig több neves kiállítóteremben megcsodálhattuk már, volt olyan, amely magángyűjteménybe került, de olyan is, amelyet köztéren (például a Kaposvári Egyetem kertjében) helyeztek el.
2013-ban olyan alkotók láttak neki a fémszobrászatnak, mint például a nyugtalanító, de egyben lenyűgöző, tömbökbe vésett, festett arcéleivel ismertté vált Szurcsik József, a kőszobrok után az acél felé forduló Kecskeméti Sándor, az új-zélandi Collin Hope, Szanyi Borbála Derkovits-ösztöndíjas fiatal szobrásznő, vagy éppen lapunk állandó grafikusa, Tettamanti Béla, aki életében először lép ki a kétdimenziós felületből, hogy immár acélba mintázza összetéveszthetetlenül játékos műveit.
„Rideg, mint az acél, ezért melegen ajánljuk!” – a kiállítás mottója sokat elárul arról, milyen művek születtek az idén. Bár minden alkotó megismételhetetlen, egyedi módon fogott hozzá a fém megmunkálásához, az anyag hidegsége, a termeket betöltő fémszag, a lassan, de biztosan rozsdásodó felületek sajátos kapcsolatot teremtenek az egymástól végletekig különböző műalkotások között. Ezeket a szobrokat nem csak meg lehet, de meg is érdemes tapintani, hogy a néha kecses, néha tömbszerűen súlyos művek igazán érthetővé váljanak. A szobrok témája (ami a szerelemtől a lakótelep elidegenítő hangulatáig lehet tulajdonképpen bármi) és a fém valósága között feszülő kontraszt hozza létre ugyanis az igazi jelentést. Az érdes, éles felületekből csipkefinomságú és -szépségű, vagy éppen monumentális és rideg alkotások születtek, amelyek a közös térben elhelyezve egymással is különleges kapcsolatot képesek kialakítani. Az acélba álmodott művek felett valószínűleg elszáll majd az idő, ám a rájuk rakódó rozsda vélhetően csak tovább erősíti majd a fém szokatlan szépségének állandóságát.
A kiállítás november 27-ig látogatható hétköznapokon 14 és 18 óra között, a fővárosi Varga Villában.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!