Magyarországon is lehet valaki életművész, nem kell ahhoz a Riviérára menni meg Alain Delonnak lenni, éjjel-nappal napszemüvegben és szexisen kibontott csokornyakkendőben. Megmutatja nekünk az országimázs-specialista Borbás Marcsi, aki a köztévé új sorozatában ezúttal a háttérből instruálja a főszereplő Nagy Ervint.
A cél nyilván kulturális és természeti kincseink bemutatása, kicsit vagányabban és „életszerűbben”, mint más belföldi turizmus-propaganda műsorokban. Ehhez képest érthetetlen, miért küldték el Nagyot bokszedzésre – hogy vörös fejjel lihegjen a kamerába, aztán meg kiüttesse magát? A szerencsétlen Rocky-epizód után szmokingot csináltat az úri szabónál. Megtudjuk, hogy hatezer euró körül van csak a szövet – erre ugyan nem fog telni a SZÉP Kártyából –, és az átkosban az Aranycsapat volt a legnagyobb anyagbeszállító. Kecskés úr egy segítőkész kuncsaftja megtanítja csokornyakkendőt kötni, mert ez fontos üzenet a nőknek, hogy az illető férfinak „van kézügyessége”. Innen egy étterem konyhájába siet, hogy gourmand töltött káposztát készítsen a séffel. Ugyanazzal a fárasztó áltermészetességgel, mint a Gasztroangyalban, egyszer csak bedöcög Marika néni a háztájiból főzött hordós káposztájával meg a demizsonnal. A kóstolópárbajon összecsap a két világrend, a várható végeredménnyel, mert a jó magyar házi koszt és borocska ugyebár felülmúlhatatlan. Új szmokingjában feszítve a színész a kaszinóba indul, adja a dzsentrit, pálinkázik és szivarozik, minden fickót hátba vereget, és minden nőnek megkérdezi a nevét, akik erre pirulva sütik le a szemüket. „Pista, aki James Bond italát issza” pókerozni hívja a kisterembe, ahol napszemüvegben ülnek a májerek. Köztük egy színészhaverja is, akivel innen sakkozni mennek a Széchenyi fürdőbe az Életművész feliratú, muzeális Mini Morrisszal, melyet „kis piros pukinak” neveznek el, tűzeszű barátja pedig azon vihog, hogy „a kilométerperóra (sic!) visszafelé számol”.
Nagy Ervin az ország egyik legtehetségesebb, legkarizmatikusabb ifjú színésze. Még kommersz filmszerepei sem tudtak halványítani nimbuszán, a Terápia sorozatban pedig ugyanaz a félisten volt, akiről nem tudtuk levenni a szemünket már a Katona József Színházban sem. De ahogy ott állt, bárgyún vigyorogva, fehér fecskében és úszósapkában, mint egy szopott gombóc a gőzölgő vízben, majdnem sírva kérdeztem, hogy miért. Miért kell ekkora lúzert csinálni belőle? Persze ez is csak egy szerep, amit komolyan is vesz, megeszik és megiszik mindent, amit elé raknak, még a Széchenyi gyógyvizét is, pedig figyelmeztetik, hogy kicsit fosat.
A fogadáson „nyert” ejtőernyős tandemugrás előtt haverja megkérdi tőle, „na, csoki bent van már?”, és reménykedhetünk, hogy legalább egy nap szünet volt a két forgatás között. Az ugrás után bornírt szeánszon vesznek részt, ahol az ejtőernyős kollektívából mindenki a haverja fenekére sóz egyet, az pedig minden ütésnél üvölti, hogy „b...meg”, és „az anyátok p…ját”. Lényegtelen, hogy kisípolják, az ember döbbenten nézi, mi ez az agysorvasztó rettenet, és hogy kerülhetett adásba. Vagy ez is afféle beavatási szertartás lenne, csak ezúttal a nézőket fenekelik el csúnyán?
Az életművész, M1 szerdánként
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!