Csütörtököt mondott az X-Faktor Pygmalion-projektje: hiába sztájlingolták kirakati baba minőségűre a magát szerényen az ország legjobb énekesnőjének tartó Tóth Gabit, valahányszor kinyitja a száját, tetszőlegesen ki-be közlekedhet rajta egy pótkocsis mezőgazdasági haszongépjármű.

 

Ha épp nem öblösen hahotázik, orrhangon hadarva, teli torokból ontja infantilis zagyvaságait, mint hogy „a fiaim megszívták magukat az adásra”. Még a militarista zsargont („egységben az erő”, meg „csapataink harcban állnak”) a szeretetről meg a „heppiségről” költött, hagymázas bölcselkedéssel tetéző Szikora is PhD-s lehetne az „olyan alázat van benned” és „olyan nagy lelked van” közhelyeket izomból koptató, mondatait a „na!” szócskával nyomatékosító énekesnő mellett. Mentortársai sem mindig állhatják szó nélkül: „azt gondolja, ha nagyon kiabál, akkor igaza van” – morgott rá

Szikora, de fanatikus lelkesedéssel hangoztatott rossz ízlését kórusban kritizálta Alföldi és Geszti is. Szikora csapatait eleinte egyenes kiesőknek vélhettük, ám még a harmatos dalválasztások ellenére is megkedvelte őket a közönség, a ByTheWay pohárdala pedig a széria eddigi legszórakoztatóbb produkciója volt, akár láttuk már a neten, akár most csodálkoztunk rá. Alföldi „lányai” nem lennének ügyetlenebbek a többieknél, de talán a megfelelési kényszer vagy a jó instrukciók hiánya miatt ők a legelveszettebbek, és rendre kiesésre is állnak. Geszti, akinek kedvenc jelzője a „szexi”, egy győztes mentor fölényes magabiztosságával terelgeti a 25 év felettieket, bár egyelőre csak ő látja bennük az X-Faktort fárasztóan modoros és kényszeresen túlerotizált előadásaik alatt. Mivel eddig nem akadt egy falhoz vágóan lehengerlő, vagy könnyeket facsaró produkció sem, egyre visszatetszőbb, ahogy a mentorok egymásnak hízelegnek a közepesnél picit jobb dalok után is.

Akár a műsorfolyam sikerét, akár a formátum unalmassá válását bizonyítja, egyre több összeesküvés-elmélet is kering a tehetségkutatóról. Például, hogy Szabó Ádám (aki eleve felkérésére ment el a műsorba) az első háromban benne lesz, a barátnőjével pedig valójában nem is szakított, csak „facéran” több szavazatot kap a kedvenceikre heti egy-két feltöltőkártyát elnyomó tinilányoktól. De ki gondolja még azt, hogy az egyszeri nézőkre bízzák a jelentős bevételekkel kecsegtető sztárcsinálást? A közönségszavazást azonban fölösleges lenne elcsalni is, hiszen valamennyi képkockával, a riportfilmekkel, a dalválasztással, a fellépőruhával, de még az énekesekről megjelenő újságcikkekkel is a kívánt irányba terelgetik a véleményünket. Arra sincs szükség, hogy a műsorvezető Lilu és Istenes Bence érvekkel buzdítson bennünket a szavazásra, elég, ha mindig csak papagájként megismétlik az utolsó elhangzott mondatot. Például, „a jövő héten még jobban fogok igyekezni” – mondja Szabó Ádám, mire Lilu: „ha szeretnék, hogy Ádám a jövő héten még jobban igyekezzen, küldjenek SMS-t!”

X-Faktor, RTL Klub

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!