Távkapcsoló. - Újabb levágott fejekkel és kalózrekordokkal indult minden idők legnépszerűbb ármányos-sárkányos sorozatának ötödik évada. Az első két részben még szinte csak felvettük a fonalat, melyik szereplő merre jár épp, de még akinek sikerült túlélnie négy évadot, az sem biztos, hogy a harmadik részt is megéri. Megint az ismerős zavart érezhetjük, hogy egyszerre utáljuk és titokban imádjuk a legellenszenvesebb karaktereket, mert eleve nincs fekete-fehér köztük, ráadásul fejlődnek, gyakran meglepetést is okoznak.
Olyan bámulatosan összetett – és remekül eljátszott – figurákat látunk, hogy épp úgy fáj elveszteni egy főgonoszt, mint az egyik kedvencünket, noha tudjuk, hogy soha senkihez nem szabad ragaszkodni, sőt mindig a jók esnek előbb áldozatul a Shakespeare óta legvérengzőbb írónak.
George R. R. Martint egyszerre sürgetik az olvasók és a sorozatrajongók, követelve, hogy velük foglalkozzon többet, végül mindenkinek kedvezett azzal, hogy a sorozatot saját, a könyvektől eltérő útra engedte. Nemrég a fantasy még szűk réteget vonzó felnőttmese volt, szexszel és erőszakkal fűszerezve, mára Martinnak (még előbb Tolkiennek) és az HBO pazar sorozatának köszönhetően popkultúra. Úgy lett a határtalan képzelet diadala, hogy minden elődjénél realistább, különösen a politika és a hatalmi játszmák ábrázolásában. Épp úgy élvezheti a Kártyavár, mint a Maffiózók közönsége, talán csak a Szívek szállodája-rajongók zúgolódhatnak, hogy nincs elég románc az egyre sötétebbre forduló kalandban.
A szálak még mindig inkább széttartanak, az új szereplők új fordulatokkal gazdagítják a máris wagnerien monumentális sagát, melynek legnagyobb rendezői kihívása a fókusz kézben tartása. De ugyan ki panaszkodna, hogy még több évadot kell végignézni, mielőtt minden mindennel összeér? Ki várja, hogy valaha is véget érjen? Talán csak akit még nem szippantott be ez a szépségében is zord, veszélyes világ, melyért úgy lehet lelkesedni, hogy nem szívesen élnénk benne.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!