Míg a The Voice magyarításával sikerült egy világszerte sikeres formátumot elhasaltatniuk, a jövő heti finálé felé saját nézőcsúcsait is rendre megdöntve haladó Sztárban sztár bejött a TV2-nek.

Talán mert az utóbbi évek vérmes amatőrökkel terhelt tehetségkutatós hétvégéitől már kissé émelygő magyar közönség megörült annak, hogy végre olyan előadókat nézhet, akiknek nem azért kell drukkolni, hogy hamis hangok nélkül el tudjanak énekelni egy világslágert.

Noha a szereplésre felkért énekeset a magyar könnyűzenei porond másod- és harmadvonalából válogatták – míg a zsűrit az értékelhető kritikákat egyedüliként megfogalmazni képes Hajós Andrást kivéve már a folyosón verbuválhatták épp ráérő házicelebjeikből –, a kevésbé tehetséges és érdekes, sztárnak is csak suttogva nevezhető előadók fokozatos lemorzsolódásával egyre emelkedett a színvonal. A legcikibb feladatokkal, köztük Zámbó Jimmyvel és Csonka Picivel is sújtott, női szerepeiben is egyedülállóan vagány Varga Viktor, és a káprázatos tehetségére szimpatikusan szerény Nótár Mary a műsor újrafelfedezettjei, amivel ők is, és a nézők is sokat nyertek. De nyolc hét alatt sem tetoválta magát az emlékezetünkbe a döntőig ellapátoló Biga, sem a feladatokat iskolás szorgalommal teljesítő Szandi, vagy a legalább saját korlátait feszegető Szinetár Dóra.

A zsűri már visszatetszően kritikátlanul tolta előre Bereczki Zoltánt, aki a tét nélküli versenyen is úgy törtetett, mintha olimpiai aranyat adnának Demjén Ferenc vagy Michael Jackson megformálásáért. De valóban ő volt az egyik legügyesebb abban, hogy megtartsa a paródia és a feldolgozás közti finom határvonalat, és sem magát, sem az általa alakított előadókat nem tette nevetségessé, ellentétben Feke Pállal, aki végül bele is bukott a stúdióba is meghívott, és ezzel mindenkit komikusan kínos helyzetbe hozó Kozsó szerepébe.

Friderikusz Sándor műsorvezetőként szarkasztikus beszólásaival sokat tett a szórakoztató péntek estéinkért, noha legtöbb energiája az ovisokként csipkelődő, már-már debilen infantilis zsűri kordában tartására, és belőlük valami szerény vélemény kisajtolására ment el, de még az SMS-szavazásra is megnyerően, erőlködés nélkül tudott biztatni.

A megdöbbentő átalakulások sikeréért komoly részben felelős sminkesek, jelmezesek, tánc- és énektanárok, valamint a műsorkészítők is profin, összehangoltan dolgoztak, amibe az első élő adás felvételén a stúdióban is bepillanthattam. A képernyőn pedig csak még jobban mutatott a show, amelyben több sikeres széria ígérete is benne rejlik. A népszerűségét jócskán növelhetné, ha javarészt jelentékenyebb előadókat láthatnánk, mint Nikát, Bigát, meg Somát, és első kiesőnek sem a művházas haknik szintjén csűrdöngölő Delhusa Gjont hívnák meg, aki még a nyálgombóc Enrique Iglesiasból is tudott nagyobb paprikajancsit csinálni.

Sztárban sztár, TV2

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!