Szerb Antal: Utas és holdvilág, TÁP Színház, Trafó
Már a műfaj is unikális: playback színház. Vajdai Vilmos korábbi rádiójáték-sorozatát rendezte színre, de nem hagyta veszni a korábbi anyagot sem. Így lett nettó öt és fél órás az előadás, merthogy Szerb Antal regényét halljuk hangfelvételfolyamként szinte teljes egészében, miközben a színészek tátognak és játszanak rá.
A TÁP, mint megannyiszor, most is az extrémitásig s eltökélten ellene megy a bejáratott formáknak. A sorsszerű konformizálódással végződő történetet nonkonformista színházi eszközökkel színpadra vinni több mint pikáns, és több mint egy jó ötlet vagy szórakoztató geg – akaratlanul is feleselés a regénnyel, ami valahogy hittel tölt el: talán mégis lehetséges szembemenni az árral, mint ahogy itt e színházcsinálók teszik. Így történik, hogy bár Mihály történetében a város hullaszagától eljutunk többórányival később az önfeladás hullaszagáig, magával a színházzal, ami e történetét illusztrálja, viszont eljutunk a lázadó eleven életig. Ráhangolódásként majd' húsz percig sötétben ülünk, és valóban rádiójátékként hallgatjuk a kezdőfejezetet. E gesztussal mozdítanak ki a megszokott színházi komfortzónánkból, és segítenek elcsendesedni, történetre koncentrálni.
A színészek nagy kedvvel vetik bele magukat e roppant megterhelő játékba, Törőcsik Franciskával, Hegymegi Mátéval az élen. A playbackelő színészek az elidegenítettség, az egyszerre kint és bent érzését adják. Minden csak látszat. Itt senki nem az, aki.
Nincs önazonosság. Itt az elvágyódás az úr: a múlt, a halál kísért, a jelen darabjaira hull. A vetített filmetűdök, expresszív videoinstallációk színházi térré válnak, a színház pedig filmszerűvé lesz – egyszerre marad jelen idejű és veszti el jelenidejűségét. A főhős életének narrátorából három van (de hát annyiféleképp mesélhető, értelmezhető és élhető egy történet), akkor válik csak eggyé és önazonossá (a narrátor hang – Gálfi László – megkapja saját testét), mikor hősének elvesztett s kispolgári énje is végre összeér.
A TÁP előadása filozofikusan zsigeri és zsigerien filozofikus, akár egy Magritte-kép. Vajdai őrülete sodor magával, akkor is, amikor úgy érezzük, felesleges, kihagyható epizódok is sorjáznak. E színház befészkeli magát a bőrünk alá, hatása beépül, és a szerbi utazás részesévé tesz. Adaptációjuk valódi ünnep.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!