Kamuriport került adásba a TV2 Naplójában két héttel ezelőtt. Forgatócsoportjuk – élükön a gyerme­kien naiv Barczai Gabriella riporterrel – Sajónémetiben járt, hogy lefilmezze, amint a mezőőr elcsípi a kukorica­tolvajokat.

 

„A mezőőr, akihez vonattal járnak lopni. Megmutatjuk az embert, akit minden áldott nap kirabolnak a kukoricatolvajok. Tetten értük a pénteki, menetrend szerint érkező fosztogatókat!” – hallhattuk a felvezetőt a tűzben edzett mezőőrről, aki már háromszor mentette meg a világot, és most visszatér, a végső leszámolásra.

Talán a műsorvezető Vujity Tvrtkót is „megcsalta a riporteri ösztöne”. Másfél napig várták a tolvajokat, akik csak nem jöttek. A tévések azt mondják, a mezőőr adott kobakonként egy ezrest a helyi vízműből verbuvált statisztacsapatnak, játsszák el a tetten érést, ők pedig erről nem is tudtak. A tévészereplés után szemfülesen lecsaptak az áltolvajokra a helyi rendőrök is. A hvg.hu szerint nekik a fiúk azt mondták, a tévésektől kaptak pénzt. Persze akár hazudhattak a hatóságnak is, azoknak viszont nem kell eljárást indítani a közvélemény megvezetése, avagy a nézőkkel való kukoricázás alapos gyanúja miatt.

Az akció nélkül még egy gyengénlátó rozsomák se bírta volna végignézni, ahogy kísérgették a nem túl szórakoztató mezőőrt nem túl izgalmas járőrkörútjain a kis házilag eszkábált traktorciklijén. Van az a kísértés, hogy sztorit kell gyártani, különben kétnapi munka úszik el, és még csak adásba sem teszik. Vagy talán tényleg a mezőőr rendezte meg a jelenetet?

Nem lehetett nehéz átverni Barczai Gabriellát, aki a barátságos, menekülni nem is próbáló tolvajoktól ilyeneket kérdezett: „nem gondolják, hogy ez pofátlanság? Miért nem mennek el dolgozni?” Sok fogalma lehet arról, milyen a munkaerőpiac Borsodban, vagy általában az országban.

Miután a HVG lebuktatta az álriportot, a következő adásban Vujity Tvrtko sértődött hangon bemondta: „a múlt héten olyasmi történt velünk, ami a Napló csaknem 14 éves fennállása alatt egyszer sem. Becsaptak minket”. Micsoda pátosz! A riporternő vissza is ment a helyszínre – a csősz azt állítja, ekkor kérték meg, hogy vállalja magára az egészet –, és kétségbeesetten kérdezte az öreg mezőőrt: „ön megtévesztett engem. Ez szándékában állt?” Juj, nyilván dehogy. Akár a csősz volt a rendező, akár nem, ő járt rosszabbul. Kirúgták az állásából, az egész falu hazugnak hiszi. Szalay Ádám, a Napló főszerkesztője meg beígérte a hvg.hu-nak, hogy hitelrontásért fogja perelni őket, ha írnak a történtekről. Micsoda oknyomozó újságírói virtus!

Nem mintha erre ne lett volna már példa a történelemben, a „leghitelesebb” Frei Tamás egy bolti eladót bérelt fel orosz bérgyilkosnak, majd exkluzív riportként adta el az RTL Klubnak. Szalay reakciója is ismerős, Frei beperelte az őt leleplező Juszt Lászlót, majd az első tárgyaláson visszalépett, azzal az indokkal, hogy tart az orosz maffiától, és komolyan aggódik családja biztonságáért. Ezek után adott neki még munkát a TV2.

Mi, nézők sem az igazságot, sem a jogi felelősséget nem tudjuk kideríteni. De jobb is így, az orosz kukoricamaffia keze mindenhová elér.

TV2, napló

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!