Kávét iszom, nem megyek ki. Az utcára nem megyek, napokig nem, hetekig. A fotelba ékelem magam, felhúzom a lábam, ráülök. Mellettem kisasztal, közelebb húzom, közelebb legyen az újság. Persze nem én hoztam fel, de kitéptem a kezéből, érezni akarom, megfogni, míg nyirkos, fagyos, hideget lapozok, érezni akarom a hideget az arcomon.
Esőben nem szeretem, puha, elfolyósodnak az oldalak. Rosszul tervezett a postaládám, az aljában masszává áznak a hirdetések, lakást veszek a környéken, angoltanítást vállalok. Az jó, ha a lapokat megsüti a nap. Tóparton olvasok, megunom, fürdök, kijövök, megszagolom. Ropogósra szárad az újság a napon. Előtte a fürdőruhám madzagjáról rácsöpögött a víz, ott hullámos.
A hajam is hullámos, ha víz éri.
Anyám éjszakára nedves újságpapírcsíkokra csavarta a tincseit lánykorában.
Iszom a kávét, nem csukom be a szemem, épphogy nem csukom be, egyébként minden más olyan, mintha aludnék. Lágy vagyok, turrónt kívánok. Puha, szaftos, eredeti barcelonai turrón, kandírozott ananász van a tetején. Mandula, cukorszirup, tojássárgája. Nem nagy varázslat, meg tudom csinálni. Majd megcsinálom valamikor.
Az egyik lábamat keresztbe teszem a másikon. Láttam egy filmet, a férfi levágta a nő karját, lábát, és felállította egy emelvényre. Így teljesen az övé lett. Rossz volt ránézni. Az egyik karom a pléd alatt, a másikkal leteszem a csészét, és aládugom azt is. Hasonlítok a nőre, nincs karom. Egyszerű, ha nem tudsz cselekedni.
Anyám szép. Sosem láttam egyenes hajjal. Megyek rakatni, így mondja, azt gondolom, a fejét a burába. Ha megázott, göndör lett, és dauer vízszagú, nem szerette a hóesést. Most esik. Tettem a cinkéknek szalonnát, kenyérszalonna, jönnek rá. Idegesek, kapkodnak, van kint egy csomó étel, látni lehet, fel lehet mérni, hogy az rengeteg. Repül, leszáll, csíp, forgatja a fejét, csíp, csipog, totyog, elbénáz néhány magot. Főleg a napraforgómagot.
Régen szerettem szánkózni.
A Micimackót is szerettem, amíg nem láttam élénksárgán. Rikító narancssárga és kinőtt, piros pólóban van mindenütt. A halványkék borítós könyv jut eszembe, Shepard szálkás rajzai, az állatok inkább soványak, és nem csodálkozik a szemük. Akkora, mint Malacka – mondta maga elé átszellemülten. – Kedvenc nagyságom. Szovjet katonáktól vett apám fémvázas szánkót. Nehéz volt húzni. Kitalálta, hogy kössük a kocsi után. Vajszínű Lada, vonóhorog, nem emlékszem benzinfüstre. Néha elszakadt a kötél, később vittünk magunkkal pluszkötelet, hogy ne legyen gond hazafelé. Énekeltük a zik-ziket, csak, ha hullott a hó. Hangosan, hogy nézzenek, borzadjanak el, valami robog egy kocsi után.
A turrón olyan, mint a marcipán, a mandula miatt. Egyébként annál sokkal krémesebb. Van kemény fajta is tojásfehérjével és mézzel. Egyszerre meg lehet csinálni mind a kettőt, a másikba megy a sárgája. Anyám kedvenc csemegéje, ő macedónnak mondja. Nem, az más, mint a turrón. A dolgok úgy vannak, ahogy mondja, macedón csemege, amiről beszélünk.
Nincs a hónak hószaga. Régóta nem érzem, sok tél óta nem, ezért nem szánkózom. Engem a siklásrésze nem érdekel.
Reggel futni voltam, inkább hajnalban. A lámpafénynél csillogott a hó, érintetlen volt, szikrázott, egészen mesebeli sárga csillogással. Nem fordulok vissza, ahol szoktam, nagyobb kört futok, hogy mindig szűz hóba lépjek. Vizes lesz a zokni a bokámnál, lassan teljesen átázik a gyöngyvászon cipő. Itt meg macskanyomok, kicsit bosszantó, szabályos nyomok. A talppárnái nem látszanak, csak a lyukak, majdnem egy saroknyi lyuk szépen a járdán, aztán alacsony kőpárkány, és még néhány a kerítés alatt. Állok, ciccegek egy darabig.
Az újságra pucolom a narancsot. Az illat miatt pucolom, a húsát nem eszem meg, kifordítom a héjakat, spriccel belőlük az olaj.
Azt a nőt vajon várta-e valaki. Levágták a karját és a lábát. Sorban, egymás után. Négyszer vágtak. Várta valaki a nőt, de az nem jött.
Fél négy, a plédet összehajtom, szorítom, így nem csúsznak el a sarkai egymáson.
A csészét teljesen megdöntöm, még egy kávécsepp, fele elkenődik, mire a számhoz ér, hideg.
Az újságokat egymásra rakom.
Felállok. A narancshéjat a radiátorra teszem, minden púpra egyet, mintha fonalra fűztem volna fel.
Kabátot húzok, csizmát. Vállamra dobom a micimackós hátizsákot, bele a narancsbelet. Megyek értük. Kesztyűt is veszek, hogy ne vágjon a kötél, amikor hazafelé húzom a szánkót.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!