Míg az anyukák generációjának még a kisujjában vannak a család mátriárkáitól tanult főzőpraktikák, és álmukból felkeltve is lediktálják a sörös tarja receptjét, a saját gyerekeiknek még a krumplipucolást sem bírták megtanítani? Azok meg büszkén hencegnek, hogy a melegszendvics a legbonyolultabb kaja, amit valaha sikerült elkészíteniük?

 
Hagyjál főzni! RTL II - Forrás: RTL Sajtóklub

Persze szándékosan válogattak a műsorba olyan ügyes (felnőtt) gyerekeket, akik vízben „sütnék” meg a húst és összekeverik a klopfolót a mozsártörővel, hogy mi röhöghessünk a bénázásukon, az anyjuk meg idegsokkot vagy infarktust kapjon az időre menő, adásonként 200 ezer forintért folyó versengés közben. Ennyiért még talán senki nem vágna eret magán merőkanállal, de a játékosoknak láthatóan nagyobb örömet okoz a szereplés, mint maga a főzés, ezért inkább a bennmaradásért folyik a kés- és fogpiszkálóhegyre menő küzdelem.

El is próbálhatták volna otthon legalább az alapvető konyhatechnikai folyamatokat, noha ez se segítene az olyan bakikon, mint hogy egyikük félig nyersen tálalja fel a sült krumplit, a másik cukkini helyett padlizsánt vesz magához az egyperces villámbevásárláson, a gombát pedig fel se ismeri, mert „úgy képzelte el, ahogy az erdőben van”. Talán nem most kéne jézusmáriázni, hogy fogja meg az a lány a húst, meg lebolondozni, amiért pucolóval keveri meg a zöldséget, mert nem találja a fakanalat, kivételesen inkább meg lehetne dicsérni a találékonyságát. De még a módszeres csesztetés és az erre feleselés (meg a versenytársak állandó szurkálódása) is a műsor fontos hozzávalói, enélkül „az ország legszórakoztatóbb főzőshow-ja” unalmas precíziós konyhai munka lenne, a műsorvezető Istenes Bence fárasztóan jópofáskodó és kellemetlenül rikoltozó porondmester, Vajda Pierre pedig a szokásosan sótlan ételkritikus, nem pedig előkelő konyhamalac.

Címkék: távkapcsoló

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!