Közös főzés, étkezés, játékok, sportolás, kertészkedés, kártyázás – mind összekovácsoló program lehet, amelyek közben a szomszédok jobban megismerhetik egymást, s akár az esetleges vitákat is tisztázni tudják. Ez a lényege a világ harminc országában létező Szomszédünnepnek, amelyet hazánkban tegnap tartottak, immár harmadszorra.

Már több mint tízezren csatlakoztak hazánkban az idei Szomszédünnephez. Volt, ahol ugrálóvárat és aszfaltrajz-bajnokságot szerveztek a gyerekeknek, máshol receptcsere és főzőverseny zajlott, egy helyen kötélhúzást rendeztek az utca két oldalán lakók között, másutt védelmi bemutatóval készültek, de olyan lakóközösség is akadt, ahol információs táblákon volt olvasható, hogy ki mihez ért és miben tudná segíteni a szomszédait.

Múlt szombaton több mint negyven településen legalább száz helyszínen rendezték meg a helyi közösségek összejövetelét. „A szervezésben a civilek voltak a legaktívabbak, ez a Szomszédünnep egyik lényege” – mondta el Dóka Tibor Gyula a Hungarofest ügyvezető igazgatója. „A lakóközösségeknek kell magukénak érezni a programot, élvezni a közös szervezést. A Hungarofest harmadik éve biztosítja a kereteket, a promóciót, az eseményhez kapcsolódó internetes és Facebook-oldalt üzemeltet és az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott ötmillió forintból szórólapokat, plakátokat, lufikat biztosítottunk. Magyarország 3200 önkormányzatát és számos civil szervezetet is megkerestünk levélben, hogy segítsék a Szomszédünnep megvalósulását. A világban május utolsó hétvégéjén rendezik az összejövetelt, nálunk a pénzhiány miatt csúszott szeptemberre, de a halasztást jóváhagyta a francia központi szervezet” – magyarázta az új vezető.

A Szomszédünnep Franciaországból indult 1999-ben, hogy az egymás mellett élőket közelebb hozza egymáshoz. Az első ilyen rendezvényen Párizs 17. kerületében tízezren vettek részt, azóta már több mint harminc országban több tízmillió résztvevőre számítanak. A Hungarofest szervezésében elsőként Pécsett tartottak Szomszédünnepet 2010-ben, amikor Pécs Európa Kulturális Fővárosa címmel bírt. A tavalyi Szomszédünnep már országos rendezvénnyé vált.

A II. kerületi Torockó köz, Nagyajtai és Lupény utca lakói először rendeztek ilyen ünnepséget. A 11 órás megnyitót trombitaszó jelezte, addigra már több tucatnyi környékbeli meg is érkezett a Torockó térre. „Úgy választottuk ki a helyszínt, hogy a családosok is bátran jöhessenek, itt a játszótér, így a gyerekek is jól érzik magukat, és a kutyáknak sincs rossz dolga” – mondja Angéla, az egyik szervező. Igazi „terülj-terülj, asztalkám” várta a szomszédokat: otthon sütött, még meleg pogácsa, muffin, házi bor és bodzaszörp. Mindenki azt hozott, amit szívesen elkészített odahaza. Az újonnan érkezők kis névtáblát kaptak, így könnyebb volt az ismerkedés. „Sokakat ismerek látásból, összefutunk a közértben, de sosem beszélgettünk még, ez az összejövetel erre kitűnő alkalom, ezért jöttem el” – árulja el egy 15 éve „lupényi lakos”. „A szervezés nem volt nehéz: a kapott plakátokat és a lufikat hárman szétszórtuk a környék 21 házában, küldtünk e-mailes meghívókat és az utcán sétálva is elhívtuk a szembejövőket, körülbelül száz családdal számoltunk. A többség pozitívan fogadta a szomszédünnepet, néhányan mondtak határozott nemet, ők indoklásra sem pazarolták a szót” – meséli Angéla, aki a háziasszony szerepét is magára vállalva, hellyel és itallal kínálgatta a folyamatosan érkező szomszédokat. Közben két építész lakó a környék utcaneveiről és a Fried Miksa által tervezett öt épületről tartott előadást. Térképek és fotók is illusztrálták a terület egykori és mai arculatát.

Az evés-ivás után félórás pilates torna következett, majd a szülőknek egy mozgásterapeuta adott jó tanácsokat a kisgyerekeknek leginkább való sportokról. A kevésbé bevállalósak a fák tövében beszélgettek, illetve a cserebereasztal portékái közül válogattak. A kicsiknek rajzversenyt, a felnőtteknek sudoku-bajnokságot rendeztek. Fogyott a bor, a kevésbé bátrak is beszélgetésbe elegyedtek. Évi a nem éppen szomszédos XIII. kerületből érkezett, barátnői laknak errefelé. „A Pozsonyi Pikniket nagyon szeretem, az is egy ilyen rendezvényből nőtte ki magát, fontos, hogy a szomszédok szóba álljanak egymással, egyáltalán, hogy az emberek megismerjék egymást, jóban legyenek.” A javaslat- és ötlettáblán gyűltek a környéket szebbé tevő tippek, illetve a polgármesternek címzett levelet is alá lehetett írni, amelyben a lakók a felnőttek egészségmegőrzését segítő eszközök felállítását kérik a játszótér mellé. Ebédtájban már nagy volt a tömeg és erősödött a vidám zsivaj. A következtetés mi más is lehetne: itt biztos megrendezik a Szomszédünnepet jövőre is.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!