Egyre több olyan kiadvány jelenik meg a hazai könyvpiacon gyerekeknek, amely konkrét eseteken keresztül foglalkozik gyermekbetegségekkel.

  -
  -
- – Kép 1/2

A Csimota Tolerancia-sorozatának Lili című kötetében egy kisfiú büszkén mutatja be Down-szindrómás húgát. Az eredeti francia mű Szabó T. Anna fordításában 2011 őszén jelent meg. Tavalyi a Péterke hallani fog című kötet, amely egy hallássérült kisfiú történetét meséli el a hallássérülés felfedezésétől a hallókészülékkel való hallás- és beszédtanulás kezdetéig. A népszerű szerző, Bartos Erika rajzaival jelent meg szintén tavaly A bátorságpróba című könyv a daganatos és leukémiás gyerekek számára.

Most pedig egy cukorbeteg gyerekről szóló mesekönyv látott napvilágot, amely Európában is egyedülálló. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány kezdeményezésére Szárnyak és paták címmel írt mesét Finy Petra, amelyhez Herbszt László készített illusztrációkat. „Az egyik szereplő egy cukorbeteg kisfiú, akit azonban betegsége sem állíthat meg abban, hogy megvalósítsa álmait. Ugyanolyan vagány, mint társai, ráadásul feltaláló, aki találmányaival a főszereplőt is segíti, miközben a vércukormérés és az inzulinbeadás is természetes részei mindennapjainak, így a mese érthetőbbé teszi, mit jelent a gyermekkori diabétesz és segíti az előítéletek lebontását” – magyarázza Finy Petra, akinek közvetlen környezetében is akad cukorbeteg gyermek és felnőtt. „A cukorbeteg kisfiú alakját a 11 éves Ábelről mintáztam, aki diabéteszes, de olyannyira teljes életet él, hogy vitorlásbajnok ikertestvérével, így került egy repülőhajó a könyvbe” – tette hozzá a szerző. A mese célja a tévhitek eloszlatása, a diszkrimináció csökkentése, valamint a másság és önmagunk elfogadása. Aktualitása pedig, hogy a cukorbeteg gyerekek száma világszerte nő: hazánkban az elmúlt húsz évben megduplázódott a számuk.

„A könyvet a saját gyerekeimen is, a baráti körben lévők között is teszteltük, és meggyőző volt a magas tetszési index. A betegségben nem érintett szülők és gyerekek tanulhatnak Glu történetéből, az érintettek pedig bizonyítékot kaphatnak arra, hogy teljes életet tudnak élni, nincs különbség köztük és a nem cukorbeteg társaik között” – mondja Erős Antónia az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a cukorbetegség terjedése ellen küzdő szervezet alapítója.

A történetből Mundruczó Kornél Proton Színháza egy interaktív gyerekdarabot készített Rába Roland rendezésében. A közhasznúként működő, lelkes társaság négy éve művészeti eszközökkel, előadásokkal hívja fel a figyelmet fontos társadalmi kérdésekre és a társadalmi felelősségvállalásra. Most is az ügy fontossága miatt ajánlották fel segítségüket az Egy Csepp Figyelem Alapítványnak, s így született meg egy gyermekeknek szóló előadás, amelyet egyelőre a könyvvel kapcsolatos eseményeken játszanak el, de amint lesz rá anyagi fedezetük, nagyobb közönség előtt, akár színházban is előadják.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!