Nehéz gyerekkora volt a The Cure frontemberének, Robert Smith-nek, az ikonikus angol rockzenekar énekesét ugyanis apja rémtörténetekkel szórakoztatta elalvás előtt.

 
Robert Smith - Forrás: Shutterstock

„Mindig spontán találta ki őket, és borzalmas véget értek – mondja Smith. – Például: aludj, kicsi kincsem, vagy soha nem ébredsz fel többé.” Ez ihlette később a Lullaby (Altatódal) című számot a pókemberről, ami az ablakon bemászva vacsorára fogyasztja el áldozatait. Nem tudni, hozzájárultak-e a nyomasztó élmények, Smith mindenesetre már 14 éves korában jó úton járt az alkoholizmus felé.

Később sem javult a helyzet: ha interjút adott, minimum két italt elfogyasztott hozzá. Mégis bejött neki, 1989-ben a világ legmenőbb zenekarának számított a The Cure, ami nem kis teljesítmény egy alternatív banda számára. A New York Giant’s Stadiumban például 44 ezer ember előtt léptek fel ebben az évben: „Sosem akartam, hogy ekkorák legyünk” – nyilatkozta Smith borongósan. Amikor két tinédzser őket hallgatva követett el öngyilkosságot, az erről szóló újságcikket a stúdiójuk falára tűzték – nem csoda hát, hogy negatív gondolatok közt fogant a Disintegration című album. Az énekes jó adag sötét gondolatot szőtt a szövegekbe, depressziójának és kitartó LSD-használatának hála, a végeredmény azonban klasszikussá érett. Mi sem mutatja ezt jobban, mint Smith South Parkbeli szereplése: egy epizódban a robotdinoszaurusszá változott Barbra Streisanddal kellett összecsapnia, ráadásul maga kölcsönzi karakterének hangját is. A rész végén a zöld sapkás kisfiú, Kyle lelkesen odakiált neki: „a Disintegration a világ legjobb lemeze!”.

Azóta Smith is megbarátkozott a hírnévvel: szórakoztatta például, amikor egy alkalommal unokaöccseit kísérte Disneylandbe, és a gyerekek ámulatára Minnie egér is autogramot kért tőle.

Akár mi is lehetünk ilyen szerencsések, Magyarországon ugyanis a The Cure már visszatérő vendégnek számít, október 27-én pedig újra találkozhatunk velük a Budapest Arénában.

Címkék: koncert

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!