Nemzeti hőseink, nemzeti ünnepeink megítélése bizony igencsak könnyen változik. Vannak azonban, akikhez kegyes volt a kritikus magyar nép: haláluk óta mártírként emlékszünk rájuk – ilyenek a mai, nemzeti gyásznap aradi vértanúi.

 

Az alulról szerveződő összejöveteleket, megemlékezéseket nem nagyon zargatta a mindenkori hatalom, igaz, nem is nagyon foglalkozott velük. Hallunk ugyan legendákat – meséli Kedves Gyula történész –, hogy a mi drága Ferenc Jóskánk mélységesen megbánta tettét. Sőt – tartja a romantikus közhiedelem – szobájának falára biggyesztette a kivégzettek arcképét, hogy a vértanúk sose merüljenek feledésbe. A csúf igazság azonban az, hogy egy percig nem izgatta császárunkat az áldozatok száma. Nem nagyon tehetett mást – így a történész – teljes mértékben egyetértett az új politikai kurzussal, amiről úgy vélte, birodalma megújítója, korszerűsítője lehet. Erőfitogtatás volt csupán, ami Aradon történt.

A népi heroizáló gépezet azonnal működésbe lépett. Eleinte csak csöndesen, de ahogy enyhült a politikai közhangulat, egyre hangosabban nyilvánította ki részvétét a kivégzettek iránt a magyarság. 1890-ben aztán Kossuth Lajos az emigrációból a frissen feltalált fonográf hengeren küldött hangüzenetet az itt maradt politikai elvbarátainak. Tüzes lelkületét külföldön sem vesztette el: az ő beszéde talán az első, ami ilyen pátosszal emlékezik meg az aradi vértanúkról. Magasztossága már-már az égig emelkedik, Magyar Golgotának nevezi az aradi kivégzési helyszínt. Innentől kezdve pedig nem volt megállás: minden, magát nemzeti érzelműnek valló magyar erkölcsi kötelességének érzi megemlékezni a kivégzett hadvezérekről.

A rendszerváltás óta azonban valami megváltozott: már nem a hazáért életét adó katona áll az emlékezés központjában, hanem a személyes élettörténetre, a hazafias lelkületű hadvezérre emlékezünk. Már nem a hadsorok parancsnokaira emlékezünk, hanem az emberekre, akik a magyar szabadságharc ügye mellé álltak. A legnépszerűbb talán mind közül Damjanich – Kedves Gyula is róla mesél a legtöbbet, ha kisiskolásoknak tart előadást. De nem volt ám mindig ilyen közkedvelt. Zászlóaljába osztották a gazdag magyar ifjakat, bárók és főurak fiait, akiket kora húszas éveikben még nem a háború kötött le. Bevonult hát az őrnagyhoz a két legrátermettebb legény, vitték a többiek üzenetét: lesz szíves hamar szedni a sátorfáját, nehogy véletlenül egy eltévedt golyó találja hátba. Az őrnagyra hatottak a szép szavak: az egyiket pofon, a másikat tomporon billentette. Felsorakoztatta szállása körül katonáit, eléjük állt, mutatván parancsnoki tekintélyét, most lehet panaszkodni. Ami – természetesen – elmaradt. Alakulata pedig a csatában hamar megtanulta – ha máshogy nem, hát a többiek fogyatkozó sorait látva –, hogy nem árt, ha betartja vezére utasításait.

A történelemkönyvek tartalma ennél a fejezetnél nem sokat változott, a nemzeti identitástudat azonban rengeteget. Innentől kezdve pedig a pedagóguson múlik, mely aspektusában tanítja a tizenhármak vértanúságát. Azaz nem is tizenhárom! Tizenhatan voltak ugyanis, kik Aradon életüket áldozták a magyar ügyért. Ormai Norbert honvéd ezredest még augusztusban végezték ki: Haynau hirtelen haragjában felakasztatta. Utána következtek a tizenhármak. Október 25- én Kazinczy Lajos ezredest – Kazinczy Ferenc nyelvújító fiát – lőtték agyon, majd a következő év elejéig, a nagy nemzetközi felháborodásra való tekintettel, nem döntöttek Ludwig Hauk bécsi születésű honvéd alezredes sorsáról. Február 19-én azonban felakasztották. Egyik fogolytársa visszaemlékezéséből úgy tudjuk, az eredeti tervek szerint 20-án lett volna a kivégzés, ám az őt fogva tartó börtönőr felesége megbetegedett, ezért kérte az ezredest, ha nem bánja, egy nappal hamarabb fejeződne be élete. Hauk pedig együttérző ember volt – nem bánta. Lenkey János honvéd tábornok, a huszárok vitéz hazaszöktetője lett volna a tizenhetedik – őt csak elmebaja mentette meg a kivégzéstől, az osztrákok hagyták, hogy a börtönben haljon meg.

És bár a politikai propagandagépezet nem merte beszennyezni az aradi vértanúk emlékét, az már más kérdés, hogy a megemlékezéseken elhangzó beszédek milyen mértékben öncélúak. Lehet ezt éppen az adott rendszer mellett vagy éppen ellene felhasználni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!