Mi nagyon megszerettük egymást a gimiben. Hajtogatták a tanárok, hogy sose volt még ilyen összetartó osztály. Nem értettük, azt hittük, mindenütt így megy. Természetesnek vettük, hogy péntek esténként együtt bulizunk, örökké azoknál lógtunk, akik nagyobb lakásokban éltek, megengedőbb ősökkel. Gondoltuk, ez lesz az idők végezetéig. Érettségi után azonban viharos gyorsasággal szakadoztunk kisebb csapatokra, aszerint, hogy hová jelentkeztünk, s fölvettek-e minket. A legtöbben a bölcsészkarra mentünk, különösen a lányok, a doktorfeleség- képzőre, ahogyan akkor csúfolták. De közülünk senki nem ment az orvosira.
Ezerkilencszázhetvenhétben születtünk (plusz-mínusz egy év), biztosra vettük, hogy velünk nem történhet meg az, hogy elfecséreljük az életünket, ahogyan apáink és anyáink, akik viszont ötven tájt (plusz-mínusz öt-tíz év) kezdték a versenyfutást, mely általában a temetőben ér véget. Mi hatalmas reményekkel vágtunk neki, mostanára veszett el a lendület. Akik családot alapítottak, már többnyire elváltak, akik még szinglik, azok talán úgy is maradnak.
Az utóbbi időkben egyre-másra halljuk, hogy költözködik az osztály kifele az országból. Era (Erika) kezdte, jó, őt eredetileg Karl Marx Stadtból hozta haza az édesanyja, amikor elhagyta keletnémet férjét. Era törte a magyart, s az akcentusától nem sikerült megszabadulnia. Nem csoda, ha az első adandó alkalommal elvállalt egy rosszul fizetett irodai munkát Bécsben. Hogy mennyit keres, nem tudtuk, de szívből irigyeltük. Másodikként Zoli ment ki Brüsszelbe, az EU valamelyik intézményébe. Ott nyomban megnősült, gyermeket nemzett, s unta nagyon ezt a triót. Erről sem értesültünk, őt még sárgább májjal irigyeltük.
Aztán a németesek szivárogtak Berlinbe, picit később az angolosok Londonba. Csak Márti keveredett Párizsba. A második érettségi találkozón megállapítottuk, hogy már-már az itthon maradottak kerültek kisebbségbe, s a legközelebbit inkább valamelyik világvárosban kéne tartanunk.
Márti a harmadikra nem jött haza. Levelet írt, rengeteg a dolga, s bizalmi állásából nem engedték el. Hogy mi ez a bizalmi állás, arról Era hozott hírt. Ő valamilyen okból vonaton utazott Bécsből Párizsba. Mártit a pályaudvaron fedezte föl, a talált tárgyak osztályán. Sokáig ölelkeztek némán, ők ketten a gimiben testi-lelki jó barátnők voltak, ugyanabban a padban ültek. Gyakran aludtak egymásnál, szülői jóváhagyással. Márti éppenséggel nem hazudott, bizalmi állás, ha az ember a többiek holmijára vigyáz, még akkor is, ha az illetők nem is tudnak erről.
Miután lebukott, kezdett fotókat küldözgetni valamennyiünknek, csoportos e-mailben. Előbb a francia főváros négycsillagos látnivalóiról, amelyek elé odaállt, talányos mosollyal, Zoli szerint az Amélie csodálatos élete című film főszereplőjére, Audrey Tautou-ra hasonlítva. Márti titkos jó csaj volt az osztályban, ritkán került reflektorfénybe, de a két legjobbnak tartott sráccal sikerült járnia szép csöndben, csak utólag derült ki. Nem sokra vitte, gondoltuk, s figyeltük a képeken hervadása első apró jeleit, ki kárörömmel, ki együttérzéssel.
Idővel Márti elunta a fény városának reklámozását, s áttért a tárgyfotókra. Kezdődött a kék korszaka, amikor kizárólag ilyen színű holmikra irányította a lencsét. Kék esernyő. Kék koktél. Kék csónak. Kék retikül. Kék ablak. Sőt: kék sirály! Ezt követte az absztrakt éra, szuperközeliket készített, találgatni kellett, mit látunk a fotón. Például: pezsgőspohár kopott arany peremét, felülnézetből. A kilincs alatti rézcsavart, akkorában, mintha kistányér volna. Könyv sarkát. Alvó kutya bozontos fülét, mely nem létező szőrös élőlénynek látszott.
Végül a kesztyűk. Ha párja vesztett kesztyűt vett észre, járdán, kerítésen, pocsolyában, kávéházi asztalon, szépen lefényképezte, s már küldte is szét. Mintha azt hinné, közülünk hagyta el valaki. Zoli volt az első, aki követte a példát. Monitorunkon föltűntek a brüsszeli fél pár kesztyűk, s hisszük-e vagy sem, akadt köztük csipkéből való. Era a Bécsben elvesztettekkel jelentkezett. Jöttek a berliniek. A londoniak. Zsolti a Vörös téren bukkant arra a pufajka stílusúra, mely a hajdani díszszemlék helyszínén búslakodott. Jutka Izlandon kapott le egyet, mely mintha vigyorogna a gejzír előtti kőpárkányon, úgy képzeltük, vízi állat bőréből szabták.
Nem kéne abbahagyni? – tette föl a kérdést Zoli a következő érettségi találkozón. Már ő is elvált, most a legényéletet unta Brüsszelben, s a hazatelepedés lehetőségeit latolgatta. Miért, jópofa dolog ez! – mondta Tomi, akit csak Nagypapának hívtunk, azt csinált belőle a lánya, a kelleténél korábban. Könyvelő volt egy lámpákkal foglalkozó káeftében. Szidta az EU-t, mert tiltja a hagyományos villanykörtéket, pedig a takarékosak csak akkor hozzák be az árukat, ha folyamatosan égetjük őket. Méghozzá a két végükön? – kérdezte Zsuzsa, akit még a gimiben fiúsítottunk. Tomi nem értette, már túl sokat ivott. Márti most se jött. A bizalmi állás, ugyebár! – dörmögte valaki epésen.
Éppen Zsuzsa fogalmazta meg először, hogy azért buktunk rá annyira az elhagyott kesztyűkre, mert mi is olyanok vagyunk, mint akik elvesztek. Ezzel a borongós kijelentéssel egyikünk sem értett egyet, lehülyéztük – ez a fiúsítás árnyoldala. Az előnye pedig, hogy bevettük focizni.
Márti, az ötletgazda igazat adott neki, amikor Zsuzsa körbe e-mailezte csüggedt mondatát. Őt tuti elhagyták. A jószerencse okvetlenül.
Változatlan lendülettel küldözgette a színes és fekete-fehér kesztyűk fotóit. Úgy hittük, soha nem állunk le ezzel, míg Zsuzsa bejelentette, hogy Era Bécsben épp az ő bal kesztyűjét fotózta le, amelyet a Mozartplatzon sodort ki véletlenül a kabátja zsebéből. Gratuláltunk, Era pedig visszament arra a térre, s valakivel hazaküldte a kissé viharvert kesztyűt jogos tulajdonosának.
Örültünk. Érthetetlen okból, ezzel vége szakadt a kesztyűzésnek. Márti még küldött búcsúzóul egy piros és egy sárga kesztyűt a Place Pigalle-ról, hevertek összetapadva a járdaszélen. Mintha ölelkeznének. Ezt írta alá: Látjátok, nem biztos, hogy elveszett, aki nem tudja, hol van.
Senki sem válaszolt. Egyre többet hallgatunk. De azért még gondolunk egymásra. Veszett fejsze nyele.
------------------------
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
