Csaplár Vilmos: Leona és Leó
Mai magyar író nem ritkán merészkedik vissza a rendszerváltást közvetlenül megeloőző évekhez, a nem is oly távoli múltból manapság szinte rendszeresen öntik szépprózába egykori pártkáderek, termelőszövetkezeti dolgozók, vagy épp a ’90-es években a jól privatizált semmiből kinőtt újgazdagok figuráit (lásd Kerékgyártó István és Kötter Tamás szintén a Kalligram Kiadónál megjelent legfrissebb köteteit). Csaplár új kötete lidérces közelségbe hozza az elmúlt évtizedeket, a prózaszövegek stílusa egységes, az idő múlása nem érződik a nyelvezeten.
Mert bár nagy a kísértés a Csaplár-novellák szocioírásként való értelmezésére, az emberi történetek egyszerűsége, közhelyszerűsége alapján mégis inkább a korábbi Karriertörténetekhez (tényregényekhez: például Kurva vagyok; Zsidó vagyok Magyarországon; Pénzt, de sokat!) állnak közelebb a 2017-es könyv elbeszélései.
A történetek nem ideológia vagy társadalmi törvényszerűségek mentén bontakoznak ki, sokkal inkább az emberi természet vonásai elevenednek meg, a hatásvadász pesszimizmusgyártás elmarad. Az író pásztáz, hosszabb-rövidebb flasheket villant fel, értékítélet nincs, hősei nem negatívok és nem pozitívok, a sorsokból, ha sokszor csak egy mondat, egy bekezdés erejéig is, egyfajta rejtett mintázat elevenedik meg. Soha nem az egymással összeilleszthető, egymásnak értelmet adó kiszögelléseknél érnek véget a történetek – meghökkent, kibillent, sebet hagy az olvasón, észrevétlenül pakolja át a terheket.
Csaplár szövege a hiányokra épít, keskeny réseken át válik váratlanul élessé, velünk élővé a szülőszoba, a kétes ügyletekbe bonyolódó könyvkiadó, a felkapaszkodottak és a lent maradtak világa, hogy aztán egy szintén nem várt ponton befejezve a történetet, ismét magára hagyja az olvasót a félhomályban.
A látványos nyelvi bravúroktól és sallangoktól egyaránt mentes kötet, ahogy a sztorik is, ugyan véget ér egy, de be nem fejeződik. A folytatás már az olvasóra van bízva.
(Csaplár Vilmos: Leona és Leó
Kalligram,
2017. 256 o.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!