A kitartás magánya. Arthur Miller: Salemi boszorkányok. A Győri Nemzeti Színház vendégjátéka a budapesti Nemzeti Színházban.

 
Salemi boszorkányok - Fotó: Erdélyi Ákos

Mind ritkább látható hazai színpadokon klasszikus, hagyományos színház/színjátszás. Amiben nincs semmiféle kikacsintás, idézőjelbe tétel, nincs posztmodern áttét vagy formai újítás. Most a győriek Salemi boszorkányok előadásában egy az egyben, natúr kapjuk a Miller-drámát. És az működik így is.

A dráma arról szól, mily könnyen manipulálható s fanatizálható egy embercsoport, egy közösség. Aminek az oka még csak nem is feltétlenül az ostobaság – sokuknál ott a háttérben az egyéni érdek, a bosszúvágy, a számítás, a múltbéli sérelem vagy egy egyéni tragédia. Később aztán mindehhez hozzájön a félelem és a tömegpszichózis.

Nem véletlen, hogy épp a tömegtermelés helyszínén, egy lepusztuló félben lévő gyárépületben vagyunk, törött ablakok, koszlott falak és működésképtelen ventilátorok között (díszlet: Vereckei Rita). Hatalmas, levegős a tér, mégis látható, hogy itt fojtogatón áporodott a levegő. A gyár rideg kopársága pedig önmagában fenyegető.

Bagó Bertalan, aki tizenkét éve már megrendezte a darabot, a térrel feleselve most is elsősorban az egyénre, s az egyéni döntéshelyzetekre fókuszál. Letisztult, puritán rendezése mindenekelőtt értelmezni kíván, és teret enged a színészi játéknak. Amelyből kiemelkedik Szina Kinga belső izzású Proctornéként, Mihályi Orsolya széles skálát bejáró Mary szolgálója és Gyöngyössy Katalin Rebeccájának józan nyugalma. Egyébiránt is egy jó formában lévő társulat összjátéka az est.

Amikor pedig az előadás már-már átcsúszna a patetikusság és melodramatikusság irányába, még időben sikerül visszarántani a játékot.

Miatyánkkal végződik az előadás. A vasfüggöny lemegy, Proctorné majd’ mindenétől megfosztva leül a színpad szélére, és miközben a lábát a semmibe lógatja, elkezd imádkozni.

A kiábrándultság teljes: egyházból, rendszerből, közösségből, a józan észbe vetett hitből. Mindent azonban mégsem tudnak elvenni. A tartás, az önbecsülés, az istenhit megmarad(hat). Ám a végső, morális döntésekben szükségszerűen mindig egyedül van az ember.

A történet túlságosan ismerős és mai. Így hát vigyázzunk: a leglehetetlenebb, legelképzelhetetlenebb dolgok is megtörténhetnek, és bármelyikünkből könnyen lehet holnapra kirekesztett, bűnbak vagy épp boszorka!

Címkék: színházkritika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!