Minden év augusztus 20-áján felpezsdül Debrecen, útra kel a szalmarózsadíszes Szent Korona, s nyomában a hatalmas, közel egytonnányi virágba burkolózott autómonstrumokkal a Nagyállomástól a Piac utcán át a Nagyerdei Stadionig vonul. A karneváli menetet hangos csinnadratta és bámész tekintetek kísérik, elhangzik jó néhány „hű” és „ha”, az azonban csak kevesekben merül fel, hogy mennyi munka, odaadás és önfeláldozás virágoztatja fel a várost évről évre ezen a napon.

  -
  -
- – Kép 1/2

A vasútállomás melletti hangárokban nagy a sürgés-forgás. Pikó Sándor szobrász, zenész, költő és polihisztor épp egy óriási kézfejet hámoz ki az előtte heverő hungarocelltömbből. Gondosan farigcsálja a tenyeret, a csuklót, s 25 év rutinjával gyorsan, pontosan kanyarítja a hüvelykujj mellé a mutatót. Poszeidónnak készül? – kérdem naivan a mellette magasodó, hungarocellizmoktól dagadó, gigászi férfitestre mutatva, mely egy a porban heverő rajz tanúsága szerint néhány tengeri herkentyűt és egy négyméteres Titanic-makettet ölel majd körbe a Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Kft. virágkocsiján. „Már miért készülne Poszeidónnak? – kérdez vissza anélkül, hogy felpillantana. – Maga szerint szokták Poszeidónt halfarokkal ábrázolni? Ez egy fiú hableány, ahogy a minap egy gyerek is felismerte” – mér rám megsemmisítő csapást, majd alig észrevehetően elmosolyodik.

Pikó Sándor negyed évszázada faragja a karneváli felvonulókat. Ilyenkor hónapokra kiköltözik a bérelt hangárba, van faragott hungarocellpriccse, amin olykor-olykor megpihenhet. Elmeséli, hogy 1987-ben a mostanihoz hasonló vízivilággal debütált a karneválon: Héliosz istenséget faragta meg, amint négylovas fogatán kiemelkedik a tengerből. Azonnal első díjat is nyert vele. Körülötte, a 3 köbméteres hungarocelltömbök árnyékában korábbi karneválok díjazott hősei tornyosulnak kissé megtépázottan, mégis büszke tartással. Érdekes társaság, igazi multikulturális kompánia: Csaba királyfi Ady Endrét támogatja, a Bajnai Gordon-arcú Lúdas Matyi Kossuth háta mögül kandikál kifelé, az újonnan elkészített Titanic mellett pedig egy nagyon kék Na’vi és paripája idézi az avatáros időket.

A hangáron kívül fúrás-faragás zaja hallatszik. Miközben Pikó Sándor a virágkocsikra kerülő szoboróriásokkal foglalatoskodik, addig Kiss Péter vasakat hegeszt hozzájuk. Sokak szerint ő a fesztivál tengelye, nélküle semmi nem menne, az autók legkevésbé. „Kiszuperált IFA-aljuk van – veti oda a hegesztőmaszk mögül, amint észreveszi, hogy a félig »felfegyverzett« autókat vizslatom. – Vének, mint az országút. Az, amit néz, már negyven is bőven elmúlt, mégis pöccre indul.” Kiss Péter civilben karosszérialakatos egy vállalatnál, amúgy szenvedélyesen elhivatott stábtag, aki a 30 napos szabadságát egy az egyben arra tartogatja, hogy a karneváli autók szobrainak vázszerkezetét megépítse. „A statika az én szakterületem – meséli büszkén. – Látja ott azt a négyméteres mókust? – mutat az idén százéves Debreceni Egyetem kocsijára. – Egy kézen áll, kitámasztás nélkül. Ahogy majd gurul az autó, lesz egy pici rugózása is, mintha épp ugrana. Nekem az a dolgom, hogy úgy építsem meg a vasalt vázat, hogy az bármilyen körülmények között megtartsa a hungarocell-figurákat. A szobrok a kétórás út alatt sokat billegnek, ezért fontos, hogy tökéletesen ki legyenek merevítve. Minden egyes figura tartószerkezetét a feje búbjától a kisujján keresztül a lába ujjáig pontosan ki kell dolgozni és utólag beleépíteni a kifaragott hungarocellbe. Képzelje el, hogy miután Sanyi elkészül a szobrokkal, mi darabjaira vágjuk őket, és külön-külön vasaljuk meg a kezeket, lábakat, fejeket és a testet. A tartósság azért is fontos szempont, mert nemcsak egy napot kell kibírniuk a kocsiknak, hanem a még ezután következő nagyváradi bemutató mellett minden évben viszünk valamelyik hazai nagyvárosba is egyet-egyet.”

Kiss Péter a Szent Koronát vivő autóra a legbüszkébb, mellyel 10 éve ő vezeti a karneváli menetet. „Hatalmas megtiszteltetésnek érzem, hogy én vezethetem a Szent Koronát szállító kocsit. Felelősségteljes munka ez, hiszen a virágkompozícióktól alig látunk ki, a nézők gyakran elénk szaladnak, a bábuk pedig egyfolytában mozognak. Sem hirtelen gyorsítani, sem fékezni nem lehet. Nem állhatunk meg indok nélkül, figyelni kell a csoportok mozgását, nehogy összetorlódjon a menet, ugyanakkor a kétórás menetidőt is tartani kell. Egyesben, kuplunggal megyünk végig a stadionig. Pedig bírnak ezek a járgányok akár 60 km/órás sebességet is. Amikor a nyár közepén kihozom őket a garázsból, rendőri felvezetéssel simán tartják az ötvenes átlagot” – magyarázza.

Nemcsak a szobrokra, hanem az őket beborító virágkölteményekre is vigyázni kell. Szabó Erzsi virágdizájner 14 éve „sürgölődik a férfiak körül”, most is állandóan figyeli, mi készül épp, hol tart a szobrász, mit hegeszt Péter, s közben fejben már állítja is össze a virágborítást. Munkatársaival elképesztő aprólékossággal, egyenként ragasztják fel minden kocsira és szoborra a másfél centiméter átmérőjű, szárított szalmavirágokat, kézzel morzsolják, tapogatják rá a mohát az előzőleg megcsiszolt, lealapozott és ragasztóval bekent felületre, s a négyméteres mókus minden egyes négyzetmilliméterébe is külön-külön szúrnak nádbugát. „Csak az tudja, hogy ez mekkora munka, aki csinálja – mondja Erzsi. – Csak a Szent Korona autóján van vagy 60-70 kilogramm szalmarózsa, perforált levél és darált achillea. Régen drótalapba dolgoztak a virágkötők, egynapos munka volt beletűzdelni az élő csokrokat a drótszerkezetbe. Ma egy teljes hónapig dolgozunk a kocsikon, feltesszük a szárazvirág-borítást és előkészítjük a terepet az élő növényeknek. Van, ahová vizes vödröket ágyazunk be, van, ami nedves oázist kap. Amikor 19-én megjönnek a vágott virágok, már olyan vagyok, mint egy dúvad. Alaposan előhűtöm, fellocsolom a hangárt, ahol díszítünk, bezárom az ajtókat, és se ki, se be. Ebben ne ismerek pardont” – magyarázza lelkesen, és megigazítja a Kecskeméti Rajzfilmstúdió autójára kerülő hírös király kócszakállát.

Közben Bodor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. rendezvényigazgatója is a hangárokhoz érkezik. Nyüzsög, szervez, telefonál, s a nagy hajtásban még emberi gesztusokra is marad ideje és energiája: Pikó Sándor annyira szívén viseli Poszeidón birodalmának sorsát, hogy a kocsin elhangzó felvonulási szöveg elé felvett egy bevezető zenét, amolyan robbanásszerű tengermorajt, melyet egy CD-n átnyújt Editnek. Ő elveszi az anyagot, már kapja is a telefonját, és intézni kezdi, hogy a tengermoraj mielőbb biztos kezekbe kerülhessen. Mert fontos a karnevál, de még fontosabb az ember.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!