Poros polcok helyett izgalmas programok, kötelező olvasmányok helyett játékos feladatok, néma csönd helyett izgatott zsibongás – még tart az Országos Könyvtári Napok, érdemes ellátogatni néhány eseményre, és ha jó időpontban érkezünk, még a késedelmi díjunkat sem kell befizetni. Utánajártunk annak is, milyen egy 21. századi könyvtár.

 

Több mint 500 településen csaknem 700 könyvtár kínál 3 ezer programot – azt nem lehet mondani, hogy az országszerte folyó rendezvény nélkülözné a sokszínűséget, az izgalmakat. 2012-ben az Európai Unió felhívásához csatlakozva az Országos Könyvtári Napok is az aktív idősödés témaköréhez kapcsolódó előadásokkal, kiállításokkal, bemutatókkal várja az érdeklődőket. A 2006 óta egységes keretek közt zajló rendezvénysorozat évről évre több látogatót vonz a könyvtárakba: tavaly országszerte 160 ezren voltak kíváncsiak a programokra, és az első adatok szerint idén is több tízezren vettek már részt az október elseje óta tartó eseményen.

Aki még mindig azt hiszi, hogy főbenjáró bűn jól érezni magunkat a könyvtárban, téved. Mára nem pusztán arra szolgálnak ezek az intézmények, hogy hazacipeljük a kötelező olvasmányokat – Ramháb Máriával, az Országos Programbizottság elnökével arról beszélgettünk, hogyan kell egy könyvtárnak megújulnia ahhoz, hogy kiszolgálja a 21. századi olvasók igényeit. „Fontos, hogy az emberek megismerjék a könyvtárakban rejlő tanulási, tájékozódási, szórakozási lehetőségeket. Persze vannak olyan olvasók, akik tényleg csak arra vágynak, hogy hazavigyenek egy jó könyvet, vagy éppen átlapozzanak egy újságot. De egy korszerű könyvtárnak ennél már sokkal többet kell nyújtania” – fogalmazott Ramháb Mária, aki a kecskeméti Katona József Könyvtár igazgatójaként is folyamatosan azon dolgozik, hogy ezeket az újabb és újabb lehetőségeket megtalálja és be is mutassa a közönségnek. Véleménye szerint a könyvtáraknak ma már egyfajta közösségi térként is kell működniük, ahol az azonos vagy különböző érdeklődésű, vagy életkorú emberek találkozhatnak egymással, megbeszélhetik a tapasztalatai kat, kicserélhetik élményeiket, és jól érezhetik magukat egymás társaságában. „Hogy jó ez a program, azt az is mutatja, hogy már a tavalyi rendezvény után több helyen alakultak olyan kis csoportok, mint például egy utazóklub vagy éppen a netezni szerető nagyik közössége. Fontos, hogy van utóélete a rendezvényeknek, az egyszeri események folyamatos szolgáltatássá válnak, az emberek megtapasztalják, hogy a könyvtárban is lehet ismerkedni, barátokat találni. Idén is hallottunk már ilyen szerveződésekről, ami igazi elismerése a munkánknak” – fogalmazott az elnök.

Egy korszerű könyvtárban olyan jól kialakított helyek vannak, ahol a kismamák babáikkal együtt éppen úgy otthonra találnak, és jól érzik magukat, mint a fiatalok vagy a szépkorúak. Tágas terekre, sokféle új könyvre, információra, korszerű eszközökre van ahhoz szükség, hogy az emberek szívesen bejöjjenek a könyvtárba, ahol kellemesen lehet eltölteni az időt. A kistelepüléseken nem kell több tízezres könyvállomány, főleg ma már, amikor a könyvtárközi kölcsönzésnek köszönhetően bármelyik könyv bárhová eljuthat, ha igény van rá. Olyan események, programok viszont kellenek, amelyek megszólítják, aktivizálják az embereket. Bács-Kiskun megyében négy év alatt 50 kistelepülés könyvtára újult már meg ezek szerint az elvek szerint, ami azt is mutatja, hogy igenis van igény a könyvtárakra, és arra, hogy ezek az intézmények modern körülmények között fogadják az olvasókat – tudtuk meg Ramháb Máriától. Szerinte a tinédzsereket a legnehezebb elérni, hozzájuk ugyanis máshogy kell közelíteni. Itt a legfontosabb az őket érdeklő programok szervezése mellett talán az, hogy van-e olyan könyvtáros, aki megfelelő kapcsolatba tud kerülni velük, fel tudja-e kelteni az érdeklődésüket.

Az idei hét az aktív idősödésről szól. A rendezvény fő célja az életkorral kapcsolatos sztereotípiák lebontása, a tanulási lehetőségek bemutatása azért, hogy az egészségben és a méltóságban megélt idősödés követendő példa legyen a fiatalok számára. Lényeges szempont az idősek, a gyerekek és fiatalok találkozása, hogy párbeszéd alakulhasson ki arról, mit hoz magával az életkor előrehaladása, és miként működhetnek együtt a generációk. A könyvtári napoknak még nincs vége, ma a Könyves Vasárnapon 200 településen várják a könyvtárak rendkívüli nyitva tartással, rendhagyó programokkal, sokféle meglepetéssel a legfiatalabbaktól a legidősebbig valamennyi korosztályt. Lesz könyvtárhasználati vetélkedő, fotópályázat és felolvasás, de Szolnokon például azt is megtudhatjuk, milyen az élet a jurtában, Pakson nemzeti italunk, a fröccs kerül a középpontba, Bonyhádon pedig a könyvtár 60. születésnapját is megünneplik. „Kecskeméten az elmúlt évben 800 új beiratkozónk volt csak ezen az egyetlen napon. Hagyományosan most is éjfélig leszünk nyitva, a fergeteges esti játékkaszinót retromozi és táncos buli követi” – sorolta a lehetőségeket Ramháb Mária. A program keretében ilyenkor sok helyen arra is van lehetőség, hogy a beszédes nevű „Megbocsátás napján” a lejárt határidejű kölcsönkönyveket szemlesütés (és persze késedelmi díj fizetése) nélkül visszajuttassuk.

Címkék: könyvtár, olvasás

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!