Visszafogott hullámzás - Tennessee Williams: A vágy villamosa; MU Színház

 
Tennessee Williams: A vágy villamosa; MU Színház - Fotó: Marjai János, MTI

A vágy villamosa igen népszerű, már szinte közhelyességig játszott klasszikus – Kulcsár Noémi koreográfusnak így sem volt könnyű dolga, hogy szavak nélkül, csupán a testek és a mozdulatok nyelvén vigye színre Tennessee Williams drámáját. Rögtön ráismertünk a füstös-jazzes New Orleans-ba kis bőröndjével megérkező „úrinőre”, Blanche Dubois-ra – Lőrinc Katalin hibátlanul testesítette meg a neurotikus, egzaltált asszonyt, akinek minden éppoly hamis a viselkedésében, akár a gyöngysora. Kívülállóságát és megjátszott előkelőségét cizellált balettpózokkal is hangsúlyozta, élénk, izgalmas kontrasztot mutatva az ösztönös szenvedélyből és tiszta erőből mozgó többi táncossal.

Megkapóan finoman, pillantásról pillantásra épült fel, ahogy a kifinomult nőért félszegen rajongó, egyszerű Mitch-csel (Grecsó Zoltán) közeledtek egymáshoz, ez a nyitottság és érzékeny egymásra figyelés azonban nem mindig működött a többi szereplővel formálódó viszonyokban. A Stanley-t alakító Csere Zoltán és a Blanche húgát megformáló Lázár Eszter egy szenvedélyes jelenetben egészen csúcspontig vitték a kettőjük közt vibráló szexualitást, de a lánytestvérek kapcsolatának feszültsége és Stanley fenyegető, majd erőszakos viselkedése a komfortos felszínen maradt. Különösen a markáns zeneválasztáshoz képest, amely jóval hangsúlyosabb drámaiságot, igazi érzelmi szökőárat jelzett előre.

A végül visszafogott hullámzást szépen strukturálta a koreográfus dinamikájában változatos, a zenéből erőteljesen táplálkozó, térben látványosan kibomló mozgásnyelve, még ha a táncosai eltérő minőségben beszélték is ezt. Ötletesen, kellékként használták a minimalista színpadkép elemeit – a hajszárítóval és a ruhásszekrénnyel egy kis komikumot is csempészve az előadásba –, és valódi show-t csinált a három „háttértáncos” (Tóth Brigitta, Bukta Gergő és Schell Martin) is. Lőrinc Katalin lenyűgöző Blanche-metamorfózisáért pedig már érdemes volt felszállni A vágy villamosára.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!